Vetélytársai és kollégái Kathryn Bigelow-t tippelik a legjobb rendezőnek az idei Oscar-versenyen. Mind volt férje és legnagyobb vetélytársa, James Cameron, mind egy további konkurencia, Quentin Tarantino szerint ő kapja majd a díjat.
Mint arról korábban beszámoltunk, a korábbi, az Oscar-gálát felvezető díjátadókon és az Oscar-jelölésen is fej fej mellett haladt James Cameron Avatarja és a Kathryn Bigelow rendezte, hazánkban ezen a héten bemutatott háborús dráma, A bombák földjén. Az arany szobrocskákért zajló versengésben mindkét alkotás kilenc díjra esélyes, ahogy Cameron és Bigelow ismét megmérkőzik majd a legjobb rendezőnek járó elismerésért. Korábban a Golden Globe-on az Avatar direktora győzedelmeskedett, de többek szerint az Oscaron Bigelow viszi majd el a pálmát, pontosabban az arany szobrocskát. Maga Cameron is úgy gondolja, hogy neki és az általa rendezett Avatarnak semmi esélye a gálán, de reméli, hogy volt felesége és filmje nyer majd.
A rendezőnek nemcsak szakmai érvei vannak – szerinte ugyanis a díjakat odaítélő Akadémiának nem nagyon tetszett a viselkedése, amikor 1998-ban a Titanickal elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscart, amire úgy reagált, hogy magasba emelte a trófeát, és kissé nagyképűen a film egyik híres sorát idézte: „Én vagyok a világ királya!”. „A bombák földjén egy nagyon-nagyon erős film. A mezőnyt figyelembe véve mindenképpen a legerősebb. Ez határozottan Kathryn nagy pillanata, és én szívesen veszítenék a kedvéért” – nyilatkozta az Empire magazinnak Cameron, aki szerint egyébként amúgy is valószínűtlen, hogy a villlám kétszer is ugyanoda csapjon be.
Hasonlóan gondolkodik egy másik nagy vetélytárs, Quentin Tarantino is, már ami Bigelow győzelmi esélyeit illeti. A nyolc kategóriában jelölt Becstelen brigantyk rendezője meg van győződve róla, hogy idén a rendezőnő lesz a legjobb direktor. Tarantino a maga részéről abban reménykedik, hogy az ő munkája lesz esetleg a legjobb film vagy ő maga elnyerheti a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést, de másra nem számít. „Nagyon jó lenne nyerni egy Oscart abból a nyolc jelölésből, és azt hiszem, elég jók az esélyeim. Úgy gondolom, a legjobb film kategóriájában jók az esélyeink, a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában pedig nagyon-nagyon jók az esélyeink. De azt nem tudom elképzelni, hogy ne Kathryn legyen a legjobb rendező. Én rá tippelnék” – mondta Tarantino az amerikai talk show-házigazdának, Larry Kingnek.
A két vetélytárson kívül pedig egy olyan legendás filmes, mint Martin Scorsese is úgy gondolja, Bigelow-nak kéne nyernie. A direktor nagyon reméli, hogy kolléganője a nyomdokaiba lép (2007-ben A téglával Scorsese lett a legjobb rendező), és elnyeri a hőn áhított elismerést, amivel egyébként ő lenne az első díjazott női rendező. „Talán meg is fogja nyerni. Az elmúlt évek során mindig is nagy rajongója voltam, főleg a Kék acélt szeretem tőle. Ő nagyon jó, igazán nagyon jó” – nyilatkozta a rendező Bigelow-ról.
A március 7-én tartandó Oscar-gálán A bombák földjén mások mellett olyan alkotásokkal versenyez, mint az Avatar, A szív bajnokai (The Blind Side), a District 9, az Egy lányról, a Becstelen brigantyk, a Fel! vagy az Egek ura. Kathryn Bigelow maga pedig a legjobb rendező kategóriában James Cameronnal, Lee Danielsszel (Precious), Jason Reitmannel (Egek ura) és Quentin Tarantinóval kel versenyre.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek