Az Arany Pálma-díjas A fehér szalag hazai bemutatója kapcsán a forgalmazó úgy döntött, hogy válogatást mutat be Michael Haneke összes műveiből: a retrospektív sorozat folyamán az osztrák rendező mindegyik nagyjátékfilmjét levetítik.
A sorozat A fehér szalag február 18-i premierjét megelőzően kerül megrendezésre, azaz az új opus előtt felfrissíthetünk mindent, amit az erőszak nagy szakértőjéről, Hanekéről tudni és Hanekétől látni kell, vagy éppen bepótolhatjuk mindazt, amit idáig elszalasztottunk vagy nem volt esélyünk megnézni. Sőt a program utolsó napján egy nappal a premier előtt tekinthetjük meg az osztrák mester legújabb, többszörösen díjnyertes és díjakra jelölt munkáját.
A retrospektív további különlegessége, hogy a hazánkban korábban hivatalosan is forgalmazott Haneke-alkotások (Furcsa játék, Ismeretlen kód, A zongoratanárnő, Farkasok ideje, Rejtély) mellett olyan ritkaságokat is láthatunk, amiket eddig még nem volt lehetőségünk moziban megnézni. Ilyen például A kastély, a 71 töredék a végtelen kronológiájából vagy a Benny videója című három korai munka, de kiemelkedik a Funny Games U.S. című későbbi darab is, ami a rendező saját 1997-es hátborzongató művéből, a Furcsa játékból tíz évvel később amerikai sztárokkal (Naomi Watts, Tim Roth, Michael Pitt) újraforgatott önremake.
Mivel a szervezők szerint félő, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel néhányan lemaradhatnak a filmekről (annak ellenére, hogy mindent minimum kétszer vetítenek le: egyszer a Cirkóban, egyszer a Kinóban), azt javasolják, hogy az érdeklődők ne csak lefoglalják (amit egyébként a jegy@cirkofilm.hu vagy a jegy@akino.hu e-mail címen tehetünk meg), hanem vegyék is meg előre a jegyeket.
Program:
Cirko-Gejzir:
Február 11., 20.00: Furcsa játék (Funny Games, 1997, magyar felirattal)
Február 12., 17.30: A zongoratanárnő (La pianiste, 2001, angol felirattal)
Február 12., 20.00: Funny Games U.S. (2007, angol felirattal)
Február 13., 17.30: Rejtély (Caché, 2005, magyar felirattal)
Február 13., 20.00: 71 töredék a végtelen kronológiájából (71 Fragmente einer Chronologie des Zufalls, 1994, angol felirattal)
Február 14., 17.30: A hetedik kontinens (Der siebente Kontinent, 1989, angol felirattal)
Február 14., 20.00: Benny videója (Benny’s Video, 1992, angol felirattal)
Február 15., 17.30: Ismeretlen kód (Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages, 2000, magyar felirattal)
Február 15., 20.00: Furcsa játék (Funny Games, 1997, magyar felirattal)
Február 16., 17.30: Farkasok ideje (Le temps du loup, 2003, magyar felirattal)
Február 16., 20.00: A kastély (Das Schloss, 1997, angol felirattal)
Február 17., 17.30: A fehér szalag (Das weisse Band, 2009, magyar felirattal)
Február 17., 20.00: A fehér szalag (Das weisse Band, 2009, magyar felirattal)
KINO:
Február 11., 20.30: Ismeretlen kód (Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages, 2000, magyar felirattal)
Február 12., 18.00: Farkasok ideje (Le temps du loup, 2003, magyar felirattal)
Február 12., 20.30: Rejtély (Caché, 2005, magyar felirattal)
Február 13., 18.00: Furcsa játék (Funny Games, 1997, magyar felirattal)
Február 13., 20.30: Ismeretlen kód (Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages, 2000, magyar felirattal)
Február 14., 18.00: A zongoratanárnő (La pianiste, 2001, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 14., 20.30: A kastély (Das Schloss, 1997, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 15., 18.00: Funny Games U.S. (2007, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 15., 20.30: Benny videója (Benny’s Video, 1992, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 16., 18.00: 71 töredék a végtelen kronológiájából (71 Fragmente einer Chronologie des Zufalls, 1994, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 16., 20.30: A hetedik kontinens (Der siebente Kontinent, 1989, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással)
Február 17., 18.00: A fehér szalag (Das weisse Band, 2009, magyar felirattal)
Február 17., 20.30: A fehér szalag (Das weisse Band, 2009, magyar felirattal)
(cirkofilm.hu)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek