A metál szívnek tök mindegy hogy észak, vagy dél, kelet, vagy nyugat. A metál szív szaggat és dobog. Irányít és irányban tart. Most épp Svédországból érkezik, csavarok nélkül, bele a gyomrodba!
Minden úgy volt, ahogy az szokott, nem a mesében, hanem az élet nevű játékban. Jonathan, Chris és Agust egy középiskolába jártak, bírták a metált, az Iron Maident, az AC/DC-t, meg a Metallicát. Aztán kipróbálták, őket is bírja-e a metál. Bírta. Persze nem volt zökkenőmentes, voltak buktatók, félkomolyak, komolyak, úgymint kiadási gondok, tagcserék, de ez a rakenroll útján már csak így szokott lenni. Aztán a The Embodied kihozta debütjét (Chapter One, 2009), és leesett az álla mindenkinek. Többek között az In Flames egykori alaptagjának, Johan Larssonnak is, aki egyenesen kedvenc bandájának nevezte őket. A kritika zabálta, nemkülönben a közönség. És most jönnek. A hazai koncerten a RATM előtt tisztelgő LAST és a Children of Bodom tribute zenekara a Bastards of Bodom zúz majd velük.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek






