Átlépte a 2 milliárd dollátos bevételi határt az Avatar című James Cameron-sci-fi világszerte. Az eset mindössze szűk egy héttel azután történt, hogy kiderült: a film megdöntötte a Titanic által korábban felállított bevételi rekordot.
Az 1997. decembere és 1998. júniusa között folyamatosan vetített katasztrófafilm 1,843 milliárd dolláros eredményét az Avatar a január 23-24-i hétvégén hagyta maga mögött (1,86 milliárddal), és ezzel minden idők legjövedelmezőbb filmje lett. A 20th Century Fox vezetői szerint azonban a mostani hétvége bevételeivel együtt a film már egészen pontosan 2 milliárd 39 millió dollárnál tart világszerte. Szakértők korábban azt jósolták, hogy a 3D-s sci-finek még néhány hétre van szüksége ezen eredmény eléréséhez – a film azonban a jelek szerint túlszárnyalta várakozásaikat.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Észak-Amerikában az Avatar már hetedik hete bitorolja az első helyet a box office toplistán. Az elmúlt hétvégi eredménye 30 millió dollár volt, amivel összbevétele az Egyesült Államokban és Kanadában már 594 millió dollár. Ezen a téren tehát – 600,8 milliós rekordjával – még előtte áll a Titanic, de minden bizonnyal már nem sokáig. Ahogy a napokban az is kiderül, hogy az Oscar-versenyben utolérheti-e James Cameron legújabb alkotása az 1997-eset. A Titanicot 1998-ban 14 Oscar-díjra jelölték, amiből 11-et díjra is váltott, köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb vágásnak járót. Az idei Oscar-jelöléseket kedden fogják kihirdetni.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek