Rendes ember nem úgy mozizik, hogy ki és be, aztán csókolom, hanem kerek program részeként, amihez az is hozzátartozik, hogy a film után beül egy jó kávézóba – pláne, ha az pont a moziban van – vagy egy környékbeli kocsmába, bárba vagy ilyesmibe.
KINO
Bp. XIII., Szent István krt 16.
T: 950-6846
Ny: 8–24h
www.akino.hu/kavezo
Budapest egyik legfrisebb mozija lehetne akár Berlinben vagy Rotterdamban is, és ez fokozottan igaz a kávézórészlegre is, ahol számos ritkaság fogadja az ide gyakran járót vagy ritkán betévedőt. Van, ahova film után, van, ahová előtte érdemes beugrani, a Kinóra mindkét kitétel érvényes, már csak azért is, mert a főváros talán legjobb reggeli választékával rendelkezik – hétköznap délig, hétvégén 13h-ig. Remek a croissant, a mediterrán omlett és az összes turmix, de a nagy élet persze este van. Ehhez érdemes tudni, hogy itt kapható a legjobb orosz sör, a Baltika és az izraeli Maccabee, no és a jó öreg Staropramen, a kávé pazar és sok az ingyenújság, meg van wi-fi. Lévén, hogy a kinósok mindenfélét szerveznek, ami csak kultúra, bármikor érdemes benézni: jobb vasárnapokon például a Szinésztánczenekar csinálja a műsort, és ami azt illeti, az elmúlt év egyik legjobb filmje, az itt vetített A próféta megemésztéséhez kell is egy kis idő – vagy egy kis innivaló...
ODEON-LLOYD MOZI,
Bp. XIII., Hollán Ernő u. 7.
Tel: 329-2064
Ny: 10–23h
www.odeon-lloyd.hu
Az Odeon kiemelt előnye, hogy nem csak mozi és kávézó áll rendelkezésre, hanem a főváros igényes videotékája is, és ezt már sokan tudják és nagyon régóta. A mozi ily módon az amúgy is sok izgalommal kecsegtető Újlipótváros egyik kulturális fókuszpontja, ha szabad ezt mondanunk, nem is csoda, hogy gyakoriak itt a randik, megbeszélések, és hasonlóan jellemzők a sima „csak ücsörgök itt egy kicsit” jellegű időtöltések, amihez gyakran szolgál mozis témájú kiállítás hátterül. A legjobb helyek természetesen a méretes bőrkanapén találhatók, de a tonett székek is kényelmesek, a kávéző pedig remek teákkal, kapucsínókkal, perecekkel és főleg teasüteményekkel van felszerelve, a kiszolgálás pedig kedves, gyors. Igaz, a Halálkeringő megvitatásához lehet, hogy valami erősebb is kell majd, de ez csak akkor és ott derülhet ki.
MAMMUT MOZI
Moszkva tér bisztró
Bp. XII., Moszkva tér
Ny.: H–Cs és V: 12–24h, P–Szo: 12–03h
www.moszkvater.hu
A Mammut mozija – amely egyedülálló módon duplán élvezhető, hisz két épületben található – furcsa keverék, hiszen egyszerre kínálja a multiplexek előnyeit és a művészmozik minőségét. Ennek megfelelően a közönség is vegyes, a mozi előtti vagy utáni gasztrókínálat pedig egyenesen zavarba ejtő, hisz a moziszint egyben étteremszint is. Mi azonban egy pár száz méterrel arrébb található, de jóval barátságosabb és „budapestibb” helyet ajánlunk, a moszkva téri Gomba eszpresszót – bár maga a dizájn a londoni metrót idézi. A télen kissé hütte hatású hely ideális lokációval és remek hangulattal bír, bár sok a túl laza gimnazista. Az italkínálatra semmiféle panasz nem lehet, sőt kínálnak saját márkájú sört is, ráaádul van csocsó és remek rálátás a „Moszkvára”. ha éppen a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma volt a moziban műsoron, akkor érdemes a film világát összehasonlítani az odelent észlelhető világgal.
BEM MOZI
Bp. II., Margit körút 5/B
Tel: 06-30-560-1215
bemmozi.blogspot.com
A Bemet többször elsirattuk és még most sem tudni teljesen, mi is lesz a sorsa, de a jelenleg filmturkálóként működő mozi meglepően sikeres kávézóként üzemel – vagyis ide film helyett is érdemes betérni, de az olcsó jegyáraknak köszönhetően film után is marad szotyira, mogyira vagy ropira. A legtöbb vendég azonban a sör-bor, illetve kávé-tea paradigma mentén fogyaszt, a brendezés pedig kifejezetten otthonos, különösen azt figyelembe véve, hogy a legtöbb bútordarabról könnyű feltételezni, hogy legalább öt gazdája volt már, mielőtt ide került volna – de pont ez adja azt a kellemes, „a nagynénémnek is ilyen volt” érzést. A közönség szinte kizárólag szimpatikus, jóravaló fiatalokból áll össze, és bizony sokakon látszik a művészi ambíció – megint másokon némi kallódás figyelhető meg. Kutyát beengednek, ami kedves dolog, a behozott biciklik viszont sok helyet foglalnak. Itt még megy a Becstelen brigantyk, ami mindig hálás vitatéma – szerintünk egy blöff, mások szerint remekmű, az igazság pedig odaát van.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek