Tévés Golden Globe-díjak 2010
|
A tegnapi Los Angeles-i Golden Globe-díjátadón a kábeltévék győzedelmeskedtek a network tévékkel szemben, összesen nyolc díjat hoztak el a tizenegyből. Tavalyi győzelmét csak a Mad Mennek és Alec Baldwinnak sikerült megismételnie.
A Mad Men című sorozat megismételte tavalyi és két évvel ezelőtti győzelmét, és idén is elhozta a legjobb drámai televíziósorozatnak járó díjat. A Doktor House-nak vagy a True Blood vámpírjainak tehát esélye sem volt befogni a Reklámőrülteket. A legjobb vígjátéksorozat a nálunk még nem vetített Glee lett, olyan vetélytársakat utasítva maga mögé, mint a Törtetők, A stúdió vagy az Office, a legjobb minisorozat vagy tévéfilm kategóriában pedig a Grey Gardens győzedelmeskedett.
 
A lélek útjában nyújtott alakításáért Kevin Bacon nyerte el a legjobb minisorozat-főszereplőnek járó díjat, ezzel olyan vetélytársai maradtak koppon, mint Jeremy Irons vagy Kenneth Branagh. A nőknél ugyanez a díj Drew Barrymore-nál landolt, aki a zsűri szerint a Grey Gardens-ben nyújtott alakításáért érdemelt elismerést. A vígjátékok királya idén is Alec Baldwin lett A stúdióból, a díj női megfelelőjét pedig Toni Collette nyerte el a Tara alteregói című sorozatban nyújtott játéka elismeréseként. Steve Carell (Office) és David Duchovny (Kaliforgia) tehát idén is megnézhette, ahogy Baldwin átveszi helyettük a Golden Globe-díjat, de elismerés nélkül maradt Courteney Cox (Cougar Town) vagy a kétszeres Golden-Globe-díjas Tina Fey (A stúdió) is. 
 
A drámai vonalon Michael C. Hall győzedelmeskedett a Dexterből, illetve a Vészhelyzet első főnővérét, Julianna Margulies-t is díjazták a The Good wife-ban nyújtott alakításáért. A minisorozatok legjobb mellékszereplőinek járó díjait John Lithgow (Dexter) és Chloë Sevigny (Hármastársak) kapta. 
 
Az összes díjazott névsora - köztük a mozis kategóriák győztesei - itt olvasható. 

Akit érdekel a díjátadó, az Magyarországon elsőként január 22-én, péntek éjjel, 00.25 perctől nézheti végig magyar nyelven a Film+ csatornán. Kommentátorok: Dudás Viktor, a Vox Magazin főszerkesztője és István Dániel. A díjátadót 24-én 21.30-tól a Reflektor TV is sugározza. 
 
2010.01.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.