...Halálkeringő című kamarathrillerének bemutatója jó apropó volt ahhoz, hogy kicsit beszélgessünk vele.
 
- Ha az ember megnéz pár régi tévés beszélgetőműsort jó tíz évvel ezelőttről, akkor megtudhatja, hogy Önt sokkal korábban kezdte el érdekelni a film, mint maga a színészet. 

 
- Ez igaz, de ma már elsősorban színésznek tartom magam. Igaz, rendeztem másfél filmnyit – a Sztracsatellát egészen, A miniszter félrelépet pedig közösen Koltai Robival –, valamint annak idején néhány tévéjátékot, és bár állandóan újabb filmeket tervezek, a filmezés nálam mégis alapvetően egy gyerekkori vágy marad. Emlékszem, mindig néztem az utcai filmezéseket, és ha gyerekszínészként belekeveredtem valami forgatásba, akkor nem igazán a szerepemre figyeltem – hiszen gyerekként az ösztönösen működik –, hanem maga a filmcsinálás kötött le, amiből igyekeztem minél többet ellesni. Érdekelt, hogy mi az a fahrt, milyen optikák vannak, hogyan kell világítani, mi az a vágás, hogyan kerül alá a hang, és így tovább – mígnem amatőr filmes lettem, és Edelényi János barátommal 1965-ben meg is nyertük a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivált. 
 
- Úgy sejtem, már gyermekként is közelebb állt Önhöz az előadóművészi szerep, szeretett

Halálkeringő

előtérben lenni. Lehet, hogy ezért választotta inkább a színészetet, és nem lett mondjuk a Balázs Béla Stúdió szocio-dokumentarista irányzatának a követője? 
 
- Szocio-dokukat sose csináltam volna, az nem érdekel, mert én játékfilmes akartam lenni. De valóban volt bennem némi magamutogatás, egészséges színészösztön, de nem foglalkozom azzal, hogy miért alakultak így a dolgok. Egy pszichológus biztosan megtalálná a választ, én azonban nem is keresem. 
 
- Egyszer Koltai Róbert egy beszélgetésen elárulta, ő hogyan ír forgatókönyvet: leül sztorizgatni egy forgatókönyvíróval, aki aztán gatyába rázza a történeteket. Ön hogyan látott neki a Sztracsatellának? 
 
- Tulajdonképpen fölkérésre írtam, és eleinte nem tudtam, miről fog szólni, mígnem összefutottam egy barátommal, aki éppen ideg-összeroppanással készült kórházba vonulni, mert megcsalta a felesége. Elkezdett izgatni engem ez a történet, kitaláltam hozzá egy karmester figurát, és szépen megírtam a forgatókönyvet, igaz, nem teljesen egyedül, mert elakadtam, de szerencsére Pataki Éva – aki egyébként Mészáros Márta alkotótársa – segített nekem. Azt hiszem, tudok írni, ráadásul szeretek is egy papír felett ülni és lejegyezni dolgokat – ezért szereztem kabaréjeleneteket és dalszövegeket is. 
 
- Apropó, dalszövegek: miért éppen a Lövölde térről szól a híres dal? 
 
- A Kosztolányi Dezső térre udvaroltam, de azt lehetetlen elénekelni, így maradt a Lövölde tér, aminek nagyon tetszett a neve. 
 
- Vannak olyan dolgok az életben, amikről azt gondolja, hogy legalább annyira tetszenek Önnek, mint mondjuk a Lövölde tér, és szeretne velük közelebbi kapcsolatba kerülni? 
 
- Az egyik legnagyobb hibám és bajom, hogy nincsen hobbim. Nem szeretek sportolni, maximum utazni vagy nyaralni. A legjobban azonban dögleni szeretek, mert a sok színházi munka után az esik a legjobban. Üldögélek otthon, és legszívesebben krimiket és ponyvákat olvasok. 
 

Halálkeringő

- A Halálkeringő ezek szerint egyfajta kikapcsolódás lehetett az Ön számára, hiszen az sem színház, ráadásul színtiszta krimi. 
 
- Nagyon örültem ennek a szerepnek, mert manapság, ha az embernek van némi humora, a tévések és filmesek hajlamosak kizárólag nevettetésre használni. A mai tizen-huszonévesek azt hihetik, hogy én nem is színész, hanem humorista vagyok, holott pályám során jó pár komoly szerepet játszottam már, és ma is keresem a sötétebb vagy drámaibb karaktereket. Amikor Kovács Gábor producer felhívott, hogy velem szeretné leforgatni a Halálkeringőt, nem ért nagy meglepetés, mert ezt a könyvet Szabó István – nem az Oscar-díjas – annak idején nekem írta, mert egy közös barátunkkal korábban tervezgettünk egy hasonló történetet. 
 
- Milyen volt A miniszter félrelép után ismét Dobó Katával forgatni? Ő mintha az utóbbi tíz évben egy komplett életet leélt volna. Látszott a változás? 
 
- Jó színésznő lett. Amerikai színésziskolákba járt, ahol sokat tanult – úgy látszik, ott értenek az ilyesmihez. Az ember érzékeli a partnerén, hogy jó lett. 
 
- Igaz, hogy Ön nem humorista, mégis sajátos, fanyar megközelítéssel szemléli a világot. Mihez kell több humor: az élet kedvező, vagy kedvezőtlen adományainak feldolgozásához? 
 
- Kevesen tudják, de a humor kifejezés a latin nedvesség (testnedv, folyadék – a szerk.) szóból ered. Nem arról van tehát szó, hogy valaki megnevettet, hanem hogy a humorral rendelkező személy vagy dolog nem száraz, ellenben élő, valódi, izgalmas. Számomra minden élethelyzetben fontos ez a fajta humor, és másokban is ezt keresem, mert én is ilyen vagyok, és egy unalmas vagy száraz illetővel nem tudok mit kezdeni.