Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Nyilvánosak az idei Szemle filmjei
|
Nyilvánosságra hozták a 41. Magyar Filmszemle versenyfilmjeit. A keddi naptól kezdve ismert a nagyjátékfilmek verseny- és bemutató szekciója, továbbá a kisjáték- és dokumentumfilmek, ill. a tudományos-ismeretterjesztő munkák listája.
A nagyjátékfilmek versenyében olyan műveket találunk, mint Dyga Zsombor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Pacskovszky József vagy Pejó Róbert új munkája (Köntörfalak, Vespa, Bibliotheque Pascal, A vágyakozás napjai és Látogatás). Lesznek elsőfilmek (Almási Réka: Team Building, Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid) és olyan művek is, melyek már ismerősek lesznek a mozikból (lásd: Poligamy, Csiribiri vagy a Halálkeringő, ami január 14-i bemutató). Az inkább dokumentumfilmes Zsigmond Dezső is nagyjátékfilmmel lesz jelen (Bunkerember), Sas Tamás pedig két alkotással is jelentkezik (Presszó 10 év, Szélcsend). 
 
Versenyen kívül, a bemutató szekcióban olyan nagy nevekkel találkozhatunk, mint Elek Judit, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy Mészáros Márta (akik a Visszatérés, az Oda az igazság, az Így, ahogy vagytok és az Utolsó jelentés Annáról című filmeket hozzák el), kiemelt információs vetítésként pedig Peter Strickland fesztiválkedvenc alkotását, a Varga Katalin balladáját nézhetjük meg. 
 
A tévéfilmek közt mások mellett Esztergályos Károly Májusi zápor, Mátyássy Áron Átok, Pajer Róbert És a nyolcadik napon, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla Messze Európában és Mundruczó Kornél Nibelung-lakópark című munkája szerepel – utóbbi mű hamarosan (január 14-től) a mozikban is látható lesz. 
 
Az előzsűrik döntését részletesen, azaz a versenyben lévő nagyjátékfilmek, tévéfilmek, kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és tudományos-ismeretterjesztő filmek teljes listáját a http://www.magyarfilmszemle.hu/Szemle-41/Hirek/A-41.-Magyar-Filmszemle-hivatalos-versenyfilmjei.html címen nézhetjük meg. A 41. Magyar Filmszemlét február 2. és 8. között rendezik meg. 
 
Nagyjátékfilmek versenyben: 
 
Almási Réka: Team Building 
Dömötör Tamás: Czukor Show 
Dyga Zsombor: Köntörfalak 
Groó Diana: Vespa 
Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal 
Kardos Sándor: A sírásó 
Köves Krisztián Károly: Halálkeringő 
Molnár György: Ki/Be – Tawaret 
Orosz Dénes: Poligamy 
Pacskovszky József: A vágyakozás napjai 
Pejó Róbert: Látogatás 
Rózsa János: Csiribiri 
Sas Tamás: Presszó 10 év 
Sas Tamás: Szélcsend 
Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid 
Zsigmond Dezső: Bunkerember 
 
Nagyjátékfilmek – bemutató szekció: 
 
Elek Judit: Visszatérés 
Fogarasi Gergely: Vera, Verám, Verusa 
Jancsó Miklós: Oda az igazság 
Makk Károly: Így, ahogy vagytok 
Martin Csaba: Brooklyn 
Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról 
N. Forgács Péter: Álom.net 
Nándori József: Szép Magyarország 
Szilágyi Andor: Előttünk az élet 
Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt 
Ali Özgentürk: Igazság 
Caroline Strubbe: Elveszett személyek körzete 
Dejan Sorak: A csodák országában 
Omri Givon: Hét perc a mennyországban 
Srdjan Karanovic: BESA 
 
Kiemelt információban: 
Peter Strickland: Varga Katalin balladája 
 
 
 
(magyarfilmszemle.hu) 
 
 
2010.01.06
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.