Mózes és Áron
|
Budapest, Művészetek Palotája, 2010. január 16. 19:30
Interpretációtörténeti eseménynek adott helyet 2009 nyarán a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével magyarországi bemutatóként szólaltatta meg Arnold Schönberg világszerte is ritkán műsorra tűzött operáját.
A Mózes és Áron nagyszabású költői hitvallás, melynek témája: miként tudja a kiválasztott a legyőzhetetlennek tűnő nehézségek ellenére mégis teljesíteni a rá bízott feladatot.
 
„Schönberg majdnem minden alkotását ismerem, de ilyen nehézségű feladattal még nem találkoztam – mondja Kocsis Zoltán zeneigazgató a műről. – A zenekar oly módon válik főszereplőjévé az előadásnak, mint Debussy Pelléas és Mélisande-jában, de ez a hangzás alkalmasabb a drámai kitörések illusztrálására, mint Debussy stílusa.  
 
Már az, ahogy Schönberg az eszmét és a képalkotást élesen különválasztja, roppant didaktikus módon jelenik meg: Mózes végigbeszéli, Áron pedig végigénekli az operát.” 
 
Wolfgang Schöne – bariton, Daniel Brenna – tenor 
Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás), Budapesti Énekes Iskola Kórusa (karigazgató Bubnó Tamás), Honvéd Férfikar (betanító karnagy: Riederauer Richárd) 
Vezényel: Kocsis Zoltán 
 
 
 
2009.12.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge
Budapest, Uránia, 2011. szeptember 14. - 2012. május 30
Nyolcadik évadát kezdi a Faludi Akadémia-féle dokumentumfilmes fórum.
 
Budapest, Fővárosi Nagycirkusz, február 2 - 6.
A Fővárosi Nagycirkusz immáron kilencedik alkalommal ad otthont a Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak.
 
Kaposvár, február 3 - 5.
Február a farsang hónapja. Így volt ez már kétszáz éve is, Csokonai Vitéz Mihály idejében. Részletes program >>

Borotvaélen

amerikai thriller, 102 perc, 2012

Ördögsziget

francia-lengyel-norvég-svéd filmdráma, 120 perc, 2010

A szingli fejvadász

amerikai akcióvígjáték, 92 perc, 2012

A Vaslady 1

angol filmdráma, 105 perc, 2011
Tagok: túl az 1 millión