A remény bajnoka
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
6/10 (2)
Ami azt illeti, már Rocky előtt negyven évvel is éltek olyan bokszlegendák, akik megfilmesítésre érdemes életrajzzal rendelkeztek. Ráadásul a tepsiszájú Csődörrel szemben megvolt az az előnyük, hogy létező karakterek voltak.
Nem mellesleg pedagógiai célzatú műről van szó, mely a Coelho-olvasók kedvenc elméletét – miszerint környezettől függetlenül minden rajtunk múlik – hivatott megerősíteni. Hősünk ugyanis a 30-as évek gazdasági világválsága idején tört ki az ismeretlenség homályából.
 
Sorozatos vereségei miatt Braddock profi bokszoló karrierje már lezárult, de családja eltartása érdekében kénytelen elvállalni egy olyan mérkőzést, ahol nem nyerhet. És megtörténik a csoda: reményektől, álmoktól, az önbecsülés és a szeret erejétől hajtva Braddock kiüti esélyes ellenfelét, s ezzel százezrek számára válik hőssé, példaképpé. Karrierje új lendületet vesz, ám egy nap szembekerül Max Baerrel, a nehézsúlyú bokszvilágbajnokkal, aki már két ember halálát okozta a ringben. 
kirsch
2009.12.15
|
Cinderella Man
amerikai filmdráma, 144 perc, 2005
Életrajzi film a húszas-harmincas évek legendás ökölvívójáról, aki hosszú kihagyás után tér vissza a ringbe. Egy film, amelyben a dühöngő bika találkozik a gladiátorral.
rendező:

Ron Howard

Forgalmazza: Fórum Hungary
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
18:05
Nyerj egy randit Tad Hamiltonnal!
amerikai vígjáték, 2004 (ism.)
18:25
Míg élünk, szeretünk
amerikai romantikus filmdráma, 2008
18:40
Aranytartalék
amerikai-német filmdráma, 2001
18:45
A rózsaszín párduc
amerikai vígjáték, 1964
19:05
A hentes felesége
amerikai romantikus vígjáték, 1991
Tagok: túl az 1 millión