A „kis” Szalai Antiról régen hallottunk már, és két éve annak is, hogy utoljára játszott Magyarországon. Persze, hiszen a kisfiúból felnőtt és sikeres művész vált, aki egy 1733-as „ex-Garay” Stradivarival hódítja meg a világ színpadait.
2003-ban debütált a New York-i Carnegie Hallban, és játszott már a Kennedy Centerben, a moszkvai Konzervatóriumban és a bécsi Konzerthausban is. Olyan zenekarok szólistája volt, mint a belga Nemzeti Zenekar, a Monte-Carlói Filharmonikusok, a moszkvai Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar, a Prágai Szimfonikusok.
A leghíresebb karmesterekkel dolgozott már együtt, többek között Rico Saccanival, Gilbert Vargával, Shlomo Mintzcel és Paavo Järvival. A Balogh Mária, majd Dénes László osztályából indult hegedűvirtuóz később Komlós Péternél és Sebestyén Katalinnál tanult, majd Pinchas Zukermannál csiszolta tovább tudását New Yorkban.
Technikai és zenei intencióit Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Varga Tibor és Shlomo Mintz mesterkurzusain tökéletesítette, ez idáig négy lemeze jelent meg. A decemberi budapesti koncert alkalmával Weiner fisz-moll hegedűversenyével fogja elkápráztatni a közönséget a Takács-Nagy Gábor vezényelte MÁV Szimfonikus Zenekar élén.
Ezt a koncertet mindenkinek hallania kell!
Forrás: Fidelio Est

Novembertől folytatódik a NOHA gyerekprogramja az Odeon-Lloydban.
A Fővárosi Nagycirkusz immáron kilencedik alkalommal ad otthont a Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak.
Mondhatjuk, hogy a Csík zenekar lassan már hazajár a miskolci Ady Endre művházba.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek