Steve Reich művei - Amadinda Ütőegyüttes
|
Budapest, Művészetek Palotája, 2009. december 6. 19:30
Három éve ugyanezen a napon ünnepelhettük a mai kortárs zene egyik legismertebb alakja, Steve Reich hetvenedik születésnapját. A műsoron akkor „csak” egy hazai bemutató szerepelt, ezen a szerzői esten azonban egy ősbemutatónak is fültanúi lehetünk.
A magyar gyökerekkel is rendelkező zeneszerző az Amadinda Ütőegyüttes fennállásának huszonötödik évfordulójára komponálta ütőskvartettjét. A magyarországi bemutatóként elhangzó Daniel Variations sajnos nem ilyen örömteli esemény ihletésére született: annak az újságírónak állít emléket, akit 2002-ben Pakisztánban iszlám fundamentalisták végeztek ki.
 
A mű szövege a Bibliából kölcsönzött két sorra, valamint az életétől megfosztott Daniel Pearl szavaira épül. Ezek adják az alapját a jellegzetesen Steve Reich-i kompozíciónak, amelyben az „alapanyag” izgalmas átalakuláson megy keresztül. 
 
Steve Reichnek az Amadinda és a magyar zenészek előtti nagyrabecsülése abban is tükröződik, hogy a három évvel ezelőtti hangversenyhez hasonlóan ezt a koncertet is megtiszteli jelenlétével. Nem ő azonban az egyetlen kortárs komponista, akivel a Kossuth-díjas Amadinda szoros munkakapcsolatban áll: John Cage és Kurtág György mellett az a Ligeti György is baráti viszonyt ápolt az ütőegyüttesel, aki utolsó befejezett alkotását épp az ő felkérésükre írta és nekik dedikálta. 
 
Elhangzik: Steve Reich: Mallet Quartet – ősbemutató, Daniel Variations – magyarországi bemutató, Music for 18 Musicians 
 
Közreműködik: UMZE Kamaraegyüttes, Schola Cantorum Budapestiensis (művészeti vezetők: Bubnó Tamás és Mezei János) Vezényel: Rácz Zoltán 
 
 
 
2009.11.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Budapest, Művészetek Palotája, január 30. - június 4.
A Körhintával indul a Művészetek Palotája vadonatúj programsorozata.
 
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, január 2. - augusztus 26.
Pompázatos olajfestmények a magyar történelem legfontosabb eseményeiről, sorsfordulóiról.
 
A38 Hajó, Fonó Budai Zeneház, Hagyományok Háza, Művészetek Palotája, május 24 - 27.
Négy nap, mikor felvonul a magyar nép- és világzene színe java.
 
Kecskemét, Főtér, május 25. 15:00
Hazánkban évente közel száz gyermek tűnik el nyomtalanul. A kampány rájuk hívja fel a figyelmet.

Viszlát, első szerelem!

francia-német romantikus filmdráma, 110 perc, 2011

Tegnap éjjel

angol-francia romantikus filmdráma, 93 perc, 2010

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D

amerikai vígjáték, 105 perc, 2012

Kezeket fel, srácok!

francia filmdráma, 90 perc, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.