141 millió dolláros bevételt termelt az elmúlt hétvégén az észak-amerikai mozikban az Alkonyat – Újhold. Mint arról korábban beszámoltunk, a folytatásfilm már első, éjféli vetítéseivel rekordot döntött, majd tovább folytatta a tarolást.
A Stephenie Meyer bestsellerregény-sorozatának második darabján alapuló művet a múlt pénteken 12:01-kor összesen 3.514 moziban kezdték el vetíteni Egyesült Államok-szerte. Ezen legelső vetítésekből a film 26,3 millió dolláros bevételt hozott, amivel leelőzte az addigi csúcstartó Harry Potter és a Félvér Herceget.
Ezt követően a romantikus tinivámpírfilm tovább folytatta a csúcsdöntögetést, hiszen kiderült, hogy nyitó napi eredménye is a legjobbnak bizonyult eddig: 72,7 millióval még A sötét lovag 67 milliós teljesítményét is lekörözte. De az egész elmúlt hétvégét is szépen zárta az Alkonyat – Újhold.
Habár rekordot ezen a téren nem sikerült döntenie, 141 millió dolláros jegybevételével így is a harmadik legjobb nyitó hétvégi eredménnyel büszkélkedhet A sötét lovag és a Pókember 3. mögött. A mintegy 50 millió dolláros költségvetéssel készült alkotás így nemcsak beteljesítette, de felül is múlta a box office-szakértők azon becslését, melyben 100 millió körüli nyitó hétvégét jósoltak a Robert Pattinson és Kristen Stewart főszereplésével forgatott darabnak.
141 milliós bevételével az Alkonyat – Újhold könnyedén lesöpörte a korábbi hétvége éllovasát, a 2012 című katasztrófafilmet is, melynek ezúttal, 26,5 millió dollárral a bronzérmet sikerült csak megszereznie (összbevétele is elmarad a vámpíros-romantikus tiniszenzációtól: jelenleg 108 millión áll). A stúdió első becslései szerint egyébként a második Alkonyat-film a világ mozijaiban 258,8 millió dollárt keresett.
(est.hu összeállítás)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek