Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Herzog lesz a berlini zsűrielnök
|
A német rendező lesz a Berlini Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke jövőre – jelentették be a neves mustra szervezői. A 67 éves direktor vezetésével döntenek tehát majd arról, kik kapják a hőn áhított Arany és Ezüst Medvéket.
A fesztivál igazgatója, Dieter Kosslick szerint a Fitzcarraldo és a Medvebarát rendezőjének munkái „a film művészi erejét hordozzák”. „Nagyon elégedettek vagyunk, amiért ez a kiemelkedő filmes vezeti a zsűrit a jubileumi, 60. seregszemlénken” – nyilatkozta Kosslick. 
 
A fentebb már említetteken kívül Herzog eddigi pályája során több mint 50 filmet rendezett – olyanokat, mint a Kaspar Hauser, a Nosferatu, a Woyzeck, a Cobra Verde, a Legkedvesebb ellenségem vagy a Hajnali mentőakció
 
Idén Encounters at the End of the World című alkotását Oscar-díjra jelölték a legjobb dokumentumfilm kategóriájában. 2009-ben mutatták be A mocskos zsaru című kultikus Ferrara-film nyomán készített remake-jét Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans címmel, amit szeptemberben a Velencei Filmfesztiválon is vetítettek. Ugyanezen a filmes seregszemlén volt először látható My Son, My Son, What Have Ye Done című másik új munkája. 
 
A 60. Berlini Filmfesztivált egyébként 2010. február 11. és 21. között rendezik meg a német fővárosban. 2009-ben Tilda Swinton volt a jeles esemény zsűrijének elnöke – akkor az időközben hazánkban is bemutatott Fausta éneke kapta az Arany Medvét. 
 
 
bbc.co.uk
2009.11.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.