A következő évben öt egész estés animációs film is verseng majd a megfelelő kategóriában az Oscar-gálán, miután rekord számú, összesen 20 alkotást neveztek jelölésre. Az öt jelölt szokatlannak számít: általában csak három szokott lenni.
Az Oscar-díjakat odaítélő Akadémia szerint azonban a három jelölést ötre lehet emelni, ha egy évben legalább 16 művet terjesztenek elő a szóban forgó kategóriában – ezúttal éppen ez történt. A jelölésre aspirálók közt ott találjuk a Fel! című Disney–Pixar-animációt – ami az egyik legnagyobb esélyes lehet nemcsak a jelölésre, de a díjra is –, A fantasztikus Mr. Fox című Wes Anderson-darabot, a Szörnyek az űrlények ellent és a Coraline és a titkos ajtót is.
Nevezték továbbá a Derült égből fasírtot, a hazánkban a múlt héten bemutatott Karácsonyi éneket, a Jégkorszak harmadik részét és az Alvin és a mókusok folytatását is. Hogy melyik öt egész estés amerikai animációs alkotás kap majd Oscar-jelölést, az 2010. február 2-án, a jelöltek nyilvánosságra hozatalakor derül ki, a díjakat pedig március 7-én adják át.
Amióta a legjobb egész estés animációs film kategóriáját 2002-ben, a Shrek győzelmének évében bevezették az Oscar-díjátadón, csak egy alkalommal fordult elő, hogy a szokásos három jelölést ötre emelték: 2003-ban, amikor 17 nevezés érkezett, melyek közül végül Hayao Miyazaki Chihiro Szellemországban című műve lett a győztes.
Az egész estés animációs filmek egyébként saját kategóriájukon kívül versenyezhetnek egyéb kategóriákban is, esélyesek lehetnek például akár a legjobb film Oscarjára is – eddig azonban összesen egyszer történt meg, hogy egy animációs munka jelölést érdemelt a legjobb filmek közt: 1992-ben A szépség és a szörnyeteg című Disney-klasszikus.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek