Az idén nyáron elhunyt Michael Jacksonról készült zenés dokumentumfilm, a múlt héten hazánkban is bemutatott This Is It uralta a halloweeni hétvégét az észak-amerikai jegybevételi toplistán.
A világszerte egy időben, október 28-án bemutatott Jackson-film premierjének első hétvégéjén 21,3 millió dolláros jegybevételre tett szert az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban. A mű már bemutatásának első napján kiemelkedően szerepelt egyébként: aznap 20,1 milliót hozott, igaz, ezt a teljesítményt világszerte sikerült produkálnia.
A BBC értesülései szerint ezzel a This Is It összbevétele már átlépte a 100 milliós álomhatárt (101 millió dollárnál jár), minek hatására a filmet gyártó Columbia Pictures úgy döntött, az eredeti tervekkel szemben (csupán két hétig forgalmazták volna a dokut a mozikban) november 29-ig lesz látható az amerikai filmszínházak műsorán.
Mint azt a doku első sikerei után már nyilvánosságra hozták, a stúdiónak egyéb tervei is vannak: nevezni szeretnék a This Is Itet a jövő évi Oscar-gálán a legjobb film kategóriájában. A filmet rendező Kenny Ortega nyilatkozata szerint az elhunyt sztár meg is érdemelné, hogy a film Oscart nyerjen. Michael Jackson az eredeti tervek szerint 2009. júliusa és 2010. márciusa között ötven koncertet adott volna Londonban, de alig három héttel az első show előtt meghalt. A This Is It a próbák és a kulisszák mögött történtek felvételeiből, valamint a Jackson legközelebbi barátaival, munkatársaival készült beszélgetésrészletekből és archív felvételekből áll össze, és kíván emléket állítani a legendás popsztárnak.
A Michael Jackson-filmet hazánkban is szerették a nézők: a magyar mozikban október 29. és november 1. között 38.636-an váltottak rá jegyet, 45,87 millió forintért. Ezzel a mű a magyarországi box office toplista éllovasa lett, a második helyre szorítva az eddig az élen álló Fel! című animációs alkotást.
A hagyományosan a Halloween kedvenceinek számító horrorfilmek pedig az észak-amerikai mozis toplistán mind a This Is It mögé szorultak: a Paranormal Activity című függetlenfilmes siker, a múlt heti bajnok ezúttal csak az ezüstérmet szereze meg, 16,5 millió dolláros bevétellel, míg a Fűrész VI. a korábbi hétvégéhez hasonlóan ismét kiábrándítóan teljesített: 5,6 milliós eredménye ezúttal csak az ötödik helyre volt elég. A Paranormal Activity alkotóinak ugyanakkor semmi okuk panaszra, hiszen extrém alacsony költségvetésből készült kísértetfilmjük bemutatásának hatodik hetére mindösszesen már 84,8 millió dollárt kaszált.
(est.hu összeállítás)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek