Arkhimédészi pont
Csörgő Attila alkotásaival a művészet és a tudomány határmezsgyéjén lépdel: a fiatal képzőművész saját maga tervezte, mérnöki pontossággal kivitelezett szerkezetei játékosságáról, humoráról és filozofikus gondolkodásmódjáról árulkodnak.
A hétköznapi anyagokból épített tárgyak az emberi szem és agy számára nehezen felfogható jelenségeket és geometriai törvényszerűségeket ábrázolnak, bevonva a játékba a szemlélőt is: a kísérlet egyes fázisait tanulmányozva könnyebben megérthetjük, mi is az, amit látunk.
Csörgő Attila a fiatal magyar generáció egyik legismertebb képzőművésze, aki számos nemzetközi kiállításon képviselte már hazánkat, többek közt 1999-ben a Velencei, 2003-ban az Isztambuli, 2008-ban a Sydney-i Biennálén. 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, Möbius-tér című munkájával pedig az egyik legjelentősebb médiaművészeti elismerést, a Nam June Paik-díjat nyerte el.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek