Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Ha nem lenne zenekarom, nem írnék – Lovasi András
|
Nincs olyan gimnázium az országban, ahol szerenádozáskor ne kerülne elő Kispál-dal, szövegrészleteik beleépültek a köznyelvbe, „a Lovasi” meg lassan, de biztosan intézményesült eleme lett a magyar popkultúrának. Húsz év alatt generációk nőttek fel, akik most kézbe vehetik a (valamivel több mint) két évtizedes Kispál és a Borz történetének első DVD-jét. Lovasi András mesélt a kiadványról, címlapokról és rekordgyorsaságú felvételről.
- Hogyhogy csak most, a jubileumi koncert után majd’ két évvel jött ki az anyag? Egyáltalán, hogy létezik, hogy nem volt még DVD-tek? 
 
- A múlt minket nem nagyon érdekel. Én sem vagyok egy nagy dokumentátor. Nekünk az a fontos, ami most van vagy ezután lesz, ezt az anyagot is inkább az új kezdetének tekintem. Lezártunk-megnyitottunk egy-egy korszakot, és majd úgyis alakulnak maguktól a dolgok. Ezzel is így volt: évek óta megvolt a felvétel, eleinte nem kapkodtunk el semmit. Őszintén szólva még azon is gondolkodtunk, tényleg kiadjuk-e. Meg hát az is szerepet játszott ebben a csúszásban, hogy a kiadónkban három év alatt három különböző igazgató fordult meg, és persze mindegyik mást akart. Aztán jött a harmadik, és azt mondta pár hete, hogy akkor ő most kihozná ezt a DVD-t. Így lettünk munkára kényszerítve. Nagyon tetszett ez a határozottság, de kemény menet volt. 
 
- Gondolom, itt nem a filmen kellett már dolgozni… 
 
- Inkább azon a négy számon, amik extraként járnak a filmhez. Úgy gondoltuk, ezt így érdemes kiadni: ha valaki megveszi a DVD-t, egy kóddal letölthet egy csomó plusztartalmat. Igaz, a számokat egy kivételével már bejárattuk koncerten, nem is az volt a neheze. Hanem a negyedik dal, az viccesen alakult. Ábelnek egy saját koncertre kellett rohannia, de az utolsó szám még hátravolt. Indulás előtt mondtam neki, hogy figyelj, átgondoltam én ezt a dalt, itt lenne egy vers, itt egy refrén, átvezetés. Ő meg feljátszotta a dobot, gyakorlatilag anélkül, hogy egyetlen hangot is hallott volna belőle. Kicsit hallani is a végeredményen, hogy nem nagyon tudjuk, hogy is lesz vége. 
 
- Mennyi időtök volt a felvételekre? 
 
- Nem sok. Abban a hónapban benne volt egy nyaralás, vagy húsz koncert, a kiadvány előkészítése, a négy dal felvétele, keverés, és persze a klipfelvétel, úgyhogy két nap alatt vettük fel a négy dalt. 
 
- A szövegírás is megy ilyen hirtelen felindulásból? 
 
- Az mindig más, függ a feladattól. Megrendelésre például sokkal könnyebben írok. 
 
- Pedig az ember azt gondolná, az a nehezebb… 
 
- Ha magamnak írok, akkor nincs előttem egy arc, egy karakter, nem látom a mozdulatait, és nem ismerem a sztoriját az illetőnek. Magamról nincs témám. Magunkról szerintem nincs olyan túlzottan sok ismeretünk. 
 
- Költőnek tartod magad vagy dalszövegírónak? 
 
- Dalszövegírónak. Bár sokan mondják, hogy költő vagyok, ez bizonyos fokig jól is esik, de a költészethez kapcsolódik valamiféle pátosz. Verset írni, az tuti valami emelkedett és nagy dolog. Én úgy vagyok vele, hogy inkább csináljak nagyon jól egy kevésbé nagy dolgot, mint kevésbé jól egy nagyon nagyot. Ráadásul azt hiszem, ha nem volna zenekarom, egyáltalán nem írnék. Nem vagyok egy lírai alkat, akinek egyfolytában ki kell fejeznie magát valahogy, a zenekarnak viszont dalszövegekre van szüksége. 
 
- Sokat olvasol? 
 
- Mindent elolvasok. Ami a betűket illeti, fényképagyam van. Más tekintetben nem, de egész egyszerűen minden betűt „beszippantok” magam körül. Arra viszont, hogy végigolvassak egy könyvet, csak nyaraláskor van időm. Nem nagyon szeretek nyaralni, úgyhogy olyankor reggeltől estig falom a könyveket. Legutóbb Tóth Krisztinát olvastam, nagyon tetszett. 
 
- Ezek szerint kedveled a fiatalokat és a kortársakat. 
 
- Kriszta velem egyidős lehet, nem? Akkor én se számítok még öregnek? (nevet) 
 
- Szó sincs róla. Fiatalok vagytok mindketten. 
 
- Ennek örülök, átadom majd neki is. 
 
- Néhány hete mindenhol a te arcodba botlottunk a városban. Minek köszönhető, hogy címlapon láthattunk egy bizonyos hetilapban? 
 
- Ami azt illeti, írtam is nekik utána egy tréfás-korholó mélt, hogy igazán szólhattak volna, hogy címlapon leszek, mert akkor a szebbik szemüvegemet veszem fel. Évek óta nincs nekem olyanom, hogy párthoz köthető politikai identitás, úgyhogy abszolút nem állásfoglalásról volt szó. Meg hát nem is volt minden vágyam, hogy az egész Körúton az én pofázmányomat kelljen bámulni. Az viszont elég nagy kár, hogy manapság Magyarországon jelent bármit is egy esetlegesen politikailag elkötelezett újságba interjút adni. 
Audrey
2009.10.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.