A 2009-es év meglepetésfilmje minden kétséget kizáróan a Másnaposok (The Hangover) című legénybúcsús vígjáték. Magyarországon már több mint 300 ezer néző váltott rá jegyet…
Így a film az országos toplista dobogójára is felkerült: az év harmadik legnézettebb filmje lett a Jégkorszak harmadik része és a Harry Potter és a Félvér Herceg mögött. 18 héttel (!) a bemutatója után a mozik még mindig műsoron tartják a négy jó barát Las Vegas-i vad – és persze rendkívül szórakoztató – kalandjait bemutató komédiát.
A Másnaposok viszonylag kis költségvetéssel, 35 millió dollárból készült, de már az első tesztvetítések során kiderült, hogy a nézők imádják, és a stúdió rögtön le is szerződött az alkotókkal a folytatásra. A pozitív előrejelzések beigazolódtak: a bevétel végül 1300 százalékosan térült meg.
A film sztárjai és alkotói azonban addig sem pihennek, amíg elkészül a második rész. A Warner stúdió már egy következő nagy durranásra készül a Másnaposok rendezőjével, Todd Phillipsszel és a vicces Esőember-imitátorral, Zach Galifianakisszal az élen, aki mellett olyan sztárokat láthatunk majd a főszerepben, mint Robert Downey Jr., Michelle Monaghan és Jamie Foxx. A Due Date című fergeteges road movie-ban egy mindenórás kismamához siet a férje, akinek útját egy különös stoppos nehezíti. Hogy milyen vicces kalandok árán érnek végül célba, azt sajnos csak 2010. novemberében tudhatjuk meg.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek