Héten nyíló kiállítások

   
Heinz Cibulka és Magdaléna Frey tárlata
|
Budapest, Budapest Galéria Kiállítóháza, 2009. november 6. - december 6.
Ismét rendhagyó kiállítást szervez a Budapest Galéria; olyan fotókat láthat a közönség, melyek sokakból rajongást, egyesekből viszolygást váltanak majd ki, de semmiképp sem lesznek közömbösek.
Heinz Cibulka és Magdalena Frey közös kiállítása a két fontos osztrák művész Budapesten készült munkáit, valamint eddigi életművük bő válogatását mutatja be. Cibulka a kortárs osztrák fotóművészet egyik meghatározó személyisége. A sorozatait alkotó képek mindig négy színes fotóból állnak, amik az őt körülvevő környezet leghétköznapibb jeleneteit, helyszíneit és tárgyait ábrázolták.
 
Felvételei mindig az élet, s nem pedig a fényképezés szempontjából érdekes pillanatok. Cibulka nem is fotóművésznek, hanem olyasvalakinek tekinti magát, aki vizuális haikukat készít. Felvételeinek kidolgozását standard fotó laborokra bízza, majd a végeredményt meg se nézve elteszi őket egy faládába. Képeit sorozatokba rendezni mindig akkor kezdi, amikor már meg van róla győződve, hogy az adott felvételek létrejöttének körülményeit elfelejtette és már úgy tudja szemlélni őket, mintha azok nem is általa készített fotók lennének.
  
Magdalena Frey immár két évtizede építi következetes képi világát, mely sokszor a kórházélmény motívumai köré épül. Az élményt még intenzívebbé teszi a színes montázstechnika, melyet a művész kifejezőeszközéül választott. Ismerős, jellegzetesen közép-európai világok, arcok és viseletek – más ciklusokban meg távolibb, Európán kívüli színek és tekintetek, mexikóiak és vietnamiak is feltűnnek a képeken.  
 
A kiállítás november 6-tól december 6-ig látogatható a Budapest Galéria Kiállítóházában. 
 
Részletek: www.budapestgaleria.hu
 
A tárlat kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható. 
2009.10.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:
2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.