Őszinte részvényem (538.)
|
Barátok közt 538. október 16-ig
Ismét két hetet kell lekörmöljek bokros Lajos, a nem, bokros teendőim miatt, de ezúttal könnyebb dolgom lesz, ugyanis hirtelen úgy rémlik, elég sok dolgot húztak rétes módjára, amit majd én jól leírok értelmesen. Ha közben kitágulna a memóriám, iszom még egy sört, és megint minden rendben lesz. Sajnos jó Botondtól búcsúznunk kell, de a melles fruska marad, öröm az örömben. Vilmos Magdolna halálával tovább lustul, ami biológiai Guinness-rekord, de neki jól áll. Miklós hosszú hónapok óta tartó mélyrepülése eléri a magma kamrát, innen már csak felfelé haladhat. Ez persze Klaudia sikerét is jelenti. Más fontos nem is jut eszembe. Ilyen volt ez a hét, vagy ilyen van az agyam. Erről jut eszembe, ja, a Dani!
Tilda rettegve távozik Dániel kétes birodalmából, és a hangulat fokozása érdekében rögvest találkozik az intim-beszélgetésről hazatérő Andrással, akit figyelmeztet fia állapotára, de a beijedt apa egyelőre semmit sem tud tenni a lakat miatt. No, ugorgyunk, mert lesz ennél izgalmasabb is! Például ahogy Lindáék közös, és minden bizonnyal szépséges életüket tervezik az izgalmas Kanadában, csak ők nem röhögik el magukat. Mivel tudják, hogy Zsolt előtt még a kérésig sem jutnának, a szöktetés előkészületei titokban zajlanak. A terv szerint az indulás reggelén egyszerűen megszöknek, és meg sem állnak az új hazáig. Közben persze Linda nem győzi bizonyíttatni Botonddal szerelmét, ami már nézve is az őrületbe kergeti az embert. Boti jól bírja, még dicséretet is kap öregapjától példás viselkedése miatt. Aztán hirtelen kiderül, hogy Botond már holnap utazik, mert ez így szokott történni. Linda lelkiismeret furdalása miatt összehoz egy búcsúvacsorát, ahol többször is majdnem elárulja viselkedésével kockázatos tervüket. Végül is a ravasz Vili bácsi jön rá, mi készül, és figyelmezteti zabi unokáját, hogy felejtse el az ördögi elgondolást vagy majd ő elfelejti. Vagy mi. Tesz róla. Botond egy gyors röszüvel (gyengébbeknek: sms) korábbra teszi az indulást, oszt’ jónapot! Másnap reggel korán nekivágnak az ifjak az állomásnak, de mikor Linda kijelenti, hogy ezentúl életét Botond házi kiszolgálásának szenteli, a férfi rájön, hogy mibe fogott, és borítja a sokat ígérő tervet. Elmondja Lindának, hogy nem viheti magával, cserébe nem is ígér semmi biztosat. Szerencséjére. Ugyanis Vili is korán kel, és felfedezi a szökést, majd legott értesíti Zsoltot a történtekről, aki eleinte nehezen hiszi a valóságot, majd hirtelen ügetésbe kezd. A messzi földre kanyarodó buszt és a zokogó lányt időben elérik, tán még azt is láthatják, mint Botond szemrevaló úti- és szabadidőtársat talál magának az utasok közt feledhetetlen mosolyával arcberendezése mögött. És Lindus emiatt a gyökérkoncentrátum miatt siratja élete eddig hátralevő két hetét! Vagy mi. Róla legalább nem kell egy darabig írni.
 
Ahogy előre jósoltam, Zsolt az egyre nyilvánvalóbb pincérhiányt a gyakorlattal rendelkező Szabolccsal oldja meg. László – tőle szokatlan módon – konspirációba kezd, amiből csak a ráció hiányzik, de őt nem zavarja. Szabi gyereket bíztatja, hogy barátkozzon Vandával, míg a lányt ugyanerre bíztatja. Illetve, azt még ő is tudja, hogy épp az ellenkezőjére, tehát, hogy ő meg Szabival. Közben megbízza Zsoltot, hogy ne véglegesítse a rokonfiút, inkább világosítsa fel őt Vanda vadállati természetéről, ami majd távolra űzi a kellemetlen vendéget a háztól. Zsolt rábólint, elvégre félig-meddig Lászlónak köszönhető, hogy Botond végleg eltávozott. Mikor Vanda és Szabolcs már éppen egyenes vágányra kerülne, Zsolt figyelmezteti a vidéki kölköt, aki átlátszó indokkal örökre lemondja a lány idegenvezetői felajánlkozását. Vanda is ravasz, így egy szót sem hisz el a mondvacsinált magyarázkodásból. Mikor magyarázatot követel Zsoltitól, az éppen a rívó leányát cígöli haza hóna alatt, és nincs kedve magyarázkodni, ezért Lacihoz továbbítja a csajt. A körkörös csapda értelmetlenné válik, ezért Juli magyarázatért keresi fel a Novák családot. No, de Dankó! Őt lehetetlen elérni, így mikor ismeretlen helyre távozik, András úgy dönt, Miklóssal betör fia szobájába. Számítanak a meglepetésre, de a stúdiónak berendezett szoba látványa így is letaglózza őket. Mikor Dani megérkezik, kérdőre vonja fiát, akiről hamar kiderül, hogy befejezte gyógyszerei szedését, hogy normálisabbnak tetsszék Tilda előtt. Mivel a srác kezelhetetlen, gyorsan áthívja Zsuzsát is, akitől nem változik semmi, csak a lakásban lesz kisebb a hely. Miután Dani belülről elzárkózik, és hajthatatlanul ott is marad – ez érthető-e? – úgy döntenek, hogy házhoz hívják a pszichiátert, de nem Orsit, hanem az igazit. Ő végül bejut a fiúhoz, akit meggyőz arról, hogy a gyógyszer csak segítséget jelent, mi több, Tilda is folyamatosan szurkálja magát, tehát ő is beteg, és nem normális, tiszta sor. A biztonság kedvéért injekciós kezelésre cserélik a tablettákat.
 
A szuri után Dániel átmenetileg visszatér a hétköznapinak tekintettek sorába. Nikolettnek elfogy a dugi fájdalomcsillapítója, ami igazából valamiféle hájkoncentrátum lehet, másképp mitől cseppfolyósodna napról napra zsírhadtabbá szegény? Esküszöm, a hullahopp karika geocentrális (Nikocentrális?) pályára állna körötte, ha megpróbálna vele közelebbi kapcsolatba lépni! Mondom! Vagy csak az új, szélesvásznú tévé terebélyesíti szegényt negyvenezer pixelnyire, én nem tudom, de csak őt? Szóval emiatt azt mondja Imrének, a bankba kell mennie hitelért. Csakhogy Tilda pont akkor megy az orvoshoz, mikor Niki leüvölti annak fejét a vizsgálat nélkül ki nem adott orvosság miatt. Otthon Tildus megpróbál tudakozódni a történtek felől, de idegesen kitérő és elutasító modorban részesül, ezért inkább Imrének meséli el kalandját egy alkalmas pillanatban, mert rendes. és különben is húz vissza vidékre, mit érdekli őt a többi, nem igaz? De. Orsinak ezen is dolgoznia kell majd, de elsőként Laci handabandázását kell megfejtenie, amit Juli kérdőre vonása kapcsán produkál az említett. Ő akarta, hogy a fiataloknak jó legyen, de közben az igazságot sem hallgathatta el, ezért szólt Zsoltnak, hogy szóljon, valami ilyesmi, ő maga sem érti. Orsi sem, ezért Imréékre koncentrál, de ott sem jut dűlőre, csak Imrus negatívsejtéseit erősíti. Niki nem árulja el Imrusnak, hogy orvosnál volt, és a későbbi számonkérésére támadásba lendül, amin csak segít, hogy Imrét úgy találja másnap otthon, hogy az a fűszerek közt kutat, sejthető, mi után. Amúgy Nikolett az ügy kipattanása után megfenyegeti Tildát, hogy ne avatkozzon többé az ügyeibe, mert megjárja, ennek lesz fültanúja Orsolya, aki így kacsolódik be a problémahalmazba. A maradék hét ezentúl a kölcsönös sértődöttség és bizonytalanság légkörében telik el a Balassa családban. Hátha a jövő héten meg lesz a drog, és az jó lesz! Mikor Géza Vilivel számolgatja a várható életbiztosításból származó összeg nagyságát, meglepően tisztességes végeredményt kapnak, ami Vilit még távolabb ringatja a bármiféle tevékenységtől, amit az utca embere munkának nevezne. Zsolt tolerálja a gyászt, de mikor értesül arról, hogy Vilinek kerékcsere közben ellopták a horgászbotját, megelégeli a nehézségeket okozó hiányzást, és válaszút elé állítja az öreget.
 
Vili úgy dönt, nem megy vissza dolgozni a Rózsába, helyette a nyugodalmasabb gondnoki állást pályázza meg a házban, ami jár a házmesterlakás mellé. Zsolti nem lacafaszázik, felveszi állandóra Szabolcsot, valóra váltva így jóslatomat és Laci rémálmát. Szabi tehát marad. Dániel új szokása, hogy üvölteti a magnót, frászt hozva evvel a ház közösségére, miközben ütögeti a fejét. Ennyit az injekcióról. Fejlemények a jövő héten. Tilda elutazása előtt átnézi Kingával Magdi néni hátrahagyott holmiját, ekkor kerül elő nagyanyus naplója. Bár szerintem semmi nem állt távolabb a serény házmestertől, mint a napvégi betűvetés gyakorlata, jó ötlet így újabb rejtélyt csempészni a sorozatba, megjegyzem majd a saját forgatókönyvemhez. Géza nem akarja átadni a dokumentumot apjának mielőtt el nem olvassa, hogy megkímélje az öreget az esetleges csapdáktól. Meg mert rendes. A naplóból kiderül, hogy Magdolnának volt még egy titka, mégpedig egy titokzatos örökbeadás, ami fölött anyai szívvel bábáskodott, de nem említ neveket, így csak annyi tudható, hogy tizenöt évvel ezelőtt valakinek gyermeki áldás adatott, majd továbbadatott. Kinga és Géza – miután Nórit kizárhatják – csak Mónikára gyanakodhat, ám Vili állítja, hogy arról neki is tudni kéne, mert meglátszott volna kákabélű lányán az eset. Gézu nem hagyja annyiban, s bár ő erősen Mónikára gyanakszik, elhatározza, hogy felkeresi a pap bácsit, akivel anyus a dolgokat diszkréten intézte. S elértem a – közel sem – végéhez, a legütősebb dolgot hagyva a végére, ami egy egész héten át húzódó cselekménysor. Ez a taggyűlés. Nóra ugyanis egy nap úgy dönt, nem viszi végig az ügyeket, és már másnap megválasztatja utódját. Ez azért kínos, mert Miklós szavazati többséget tudhat a háta mögött, és az egyedüli fegyverként ellene felhozható híváslista még nem érkezett meg Klaudia postafiókjába. Attilával aggódnak egy sort, de aztán Klau alakít. A céges szavazáson rosszullétet, majd ájulást szimulál, érvénytelenné téve így a folyamatot.
 
Bár nagyon élethű, Miklós biztos a cselszövésben. Itt hirtelen két szálra szakad a cselekmény, ugyanis Valter őszinte aggódását látva Zsolt megsejti, hogy Valti beleszeretett Klaudiába, vagy legalább is saját szakállára dolgozik. Elhatározzák Miklóssal, hogy elébe mennek a dolgoknak, és befeketítik az amorózót Klaudia előtt. Miki biztonsági cége kapóra jön, bekameráztatják Valter lakását, és Zsolti bejáratott kurváját rászabadítják a férfire. Az aktus nem jön össze, de azért reménykednek néhány lengeruhás állóképben. Ám közben megérkezik a várva várt híváslista, és Klaudia úgy dönt, elsőként Miklósnak adja meg a választás lehetőségét. Mivel Miki tudja, mennyire kívánják az üzlettársak az ismeretlen tönkretevő vérét, önként lemond a már maga alatt érzett igazgatói székről új cégére és az egészségre hivatkozva. Valter ösztönzésére Klaudia a kamuvilla megvásárlása mellett dönt, amibe Attilát is belevenné, de a rokon nem kíván csendestárs lenni a vállalkozásban, ezért felajánlja Klaudiának, hogy megveszi a családi részvényeinek öt százalékát, ami beleszólást biztosít a kft. ügyeibe, és mégsem nagy darab rész. Klaudia egyelőre nem tudja, mit tegyen, mert bár Attilával egy követ fújnak, ez változhat az idők során, viszont a társtőkére is szüksége van. Miklós a vereség után még nagyobb hévvel akarja kiforgatni sógornőjét vagyonából, míg Nóri gyanakodni kezd a hirtelen jött cégügyi változások miatt, hiába nyugtatja őt Attila. Így szánkázunk át a jövő hétre, ami ezáltal megint tartogat feszültség-teljes pillanatokat.  
 
háopépé
2009.10.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
23:00
A légy
amerikai horror, 1986
23:00
Vörös nap
francia–olasz kalandfilm, 1971
23:05
Az élet oly édes
angol vígjáték, 1990
23:20
Füstölgő ászok 2: Bérgyilkosok bálja
amerikai-kanadai akcióvígjáték, 2010
23:35
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.