Az eddig is csak nagy dobásokkal (Terminátor, A bolygó neve: Halál, Titanic) jelentkező James Cameron hosszú várakozás, legutóbbi nagyjátékfilmje után 12 évvel végre előállt pályája eddigi legnagyobb mutatványával.
Rendezőnk eddig is akció-sci-fiben és látványban volt a legjobb – most azonban minden korábbi elképzelést felülmúlt. A vagyonokat érő látvány mögé pedig az alkotó még fordulatos történetet és némi társadalomkritikát is be tudott építeni.
2154-ben járunk. Főhősünk Jake Sully, a tolószékbe kényszerült volt tengerészgyalogos, aki esélyt kap arra, hogy ismét két lábra álljon – egy bizonyos módon legalábbis. A férfi a Pandora bolygóra utazik, ahol az emberszabású, tőlünk mégis különböző Na’vik élnek, ezek a 3 méter magas, kék színű, farokkal rendelkező lények. Ami miatt élőhelyük érdekes az emberek számára, az egy ritka ásványkincs, mely kulcsfontosságú a Föld energiakrízisének megoldása szempontjából. Jake tehát részese lesz az ún. Avatar-programnak, melynek során elméje összeköttetésbe kerül egy távirányítással működő, emberi DNS-ből és a bennszülöttekből kifejlesztett avatarral. Feladata, hogy új testével beépüljön a Na’vik közé – ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak…
A mozi „másodpercenként 24 kocka hazugságát” Cameron olyan elképesztő 3D-technikával támogatta meg, mely egyes vélemények szerint mérföldkő a mozitörténetben. Ha abban nem is, saját személyes mitológiájában az Avatar mindenképpen egy újabb fontos lépcsőfok, hiszen legközelebb most már ezt kell megugrania.

Avatar
amerikai sci-fi, 166 perc, 2009
Alakváltásra vetemedő emberek harcolnak egy távoli bolygó népe ellen. Tizenkét évvel a Titanic után James Cameron ismét odateszi önmagát és technikáját.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. december 17.
Bemutató: 2009. december 17.
47 komment|Szólj hozzá!
Szerintem ez egy nagy szar..... Persze ízlések és pofonok..... szerkesztésileg 5-ös de történetileg a ------9 milliónál is lejjebb van :P
Hát de teljesen mind1 ezt csak jól esett leírni... XD

csak egy véleményező
|
2010-05-07 14:20:05
true....
E.
|
2010-05-03 11:19:10
SZERINTEM EZ NAGYON JÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
valaki
|
2010-04-09 18:01:47
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek