Vetítéssorozat az Alexandra Pódiumon
Filmklubot indít a budapesti, Nyugati téri Alexandra Könyvesház Pódiuma. Az eddig a könyvek és az irodalmi beszélgetések otthonául szolgáló helyszínen ezúttal klasszikus filmalkotásokat láthatunk egy-egy októberi, novemberi és decemberi napon.
A vetítések után a filmklubban arról beszélgethetünk, hogyan adják vissza a híres regényekből és novellákból készült filmek azokat a motívumokat, melyeket a könyvek olvasása közben elképzeltünk. A kérdés természetesen nem az, hogy melyik volt jobb, vagy mi volt a különbség a feldolgozás és az eredeti mű között. A szervezők szándéka az, hogy a film rétegeit felfejtve egy olyan művészeti kohéziós erőt találjanak és találjunk, amely összekapcsolja az irodalmi művet a hetedik művészettel.
A vetítések szombati napokon 18 órai kezdettel zajlanak. Minden egyes vetítés után részletes filmelemzés és vita zajlik Bárdos Csaba vezetésével. A többszintes könyváruházban egyébként lehetőség van a filmek megvásárlására is. A belépés ingyenes.
Az első választott film október 17-én rögtön egy olyan korszakot (pontosabban jövőképet) jelenít meg, melyben a hatalom könyveket éget, teljes agymosást hajt végre és erőszakot alkalmaz mindenkivel szemben, aki hisz az írott gondolatok erejében. Ray Bradbury kitűnő regényét, a 451 Fahrenheitet a francia új hullám egyik kiemelkedő rendezője, Francois Truffaut igencsak angolos módon vitte filmre a hatvanas évek végén…
November 7-én egy magyar alkotás, Az ötödik pecsét következik. Sánta Ferenc művéből egy olyan rendező készített filmet, aki számtalan esetben bizonyította már, hogy komoly művekből komoly filmes alkotás születhet. Fábri Zoltán – aki a magyar filmtörténet egyik legmeghatározóbb egyénisége volt – kitűnő színészekkel vitte filmre ezt a rettenetes erővel bíró, lebilincselő történetet.
A vetítés-sorozat december 12-én az Egy szobalány naplójával zárul. Octave Mirbeau azonos című botrányregényéből Luis Bunuel forgatott meglehetősen szabados hangvételű filmet, melyben a francia kultúra és erkölcs hanyatlásáról mesél kendőzetlenül, egy izgalmas krimibe ágyazva. A címszerepet az ünnepelt Jeanne Moreau alakítja rendkívüli átéléssel, egy szobalány naplója pedig, a legintimebb könyv, amelyben titkok sejlenek fel, mindenki számára hordozhat izgalmakat…
(Alexandra)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek