Glenn Close ellenfelét, egy bukott milliárdost alakít Ted Danson A hatalom hálójában című sorozatban. A színész a sorozat egyik forgatási szünetében adott interjút az AXN tévécsatornának, melyben karrierjéről és szerepének megformálásáról mesél.
Ted Danson: - Nagyon vicces csak így kilépni egy jelenetből, és máris egy interjún vagyok...
AXN: - Nagy jelenetet forgatnak?
- Egy kisebbet. Egy nagy jelenet bevezetőjén dolgoztunk. Most forgatjuk már a 9. epizódot, és most jött el az a pillanat, amikor Glenn karaktere és az enyém találkoznak egy jelenetben. Ezt tegnap csináltuk, 12 oldalnyi bírósági szövegen vagyunk túl, úgyhogy most kvázi agyhalott vagyok.
- Megérte ez a hosszú várakozás a két főszereplő találkozásáig?
- Valójában a bírósági találkozás nem az első alkalom, előtte már összefutottunk, de azt hiszem, nem mondhatok többet erről. A tárgyalótermi részek - ezek természetététől fogva - általában kicsit unalmasan indulnak, de a végére nagyon izgalmassá válik. Ami előtte történik, az nagyon jó kis jelenet.
- Avasson be bennünket kicsit, tökös fickónak látszik. (nevet)
- Az is vagyok. (nevet) Először is, nagyon jó, hogy most nem vígjátékot csinálok; pihentető. Az én természetemhez sokkal közelebb áll ez a dráma. Másrészt, a karakterem az egyik legjobb szerep, amit valaha játszottam. Sosem volt még ennyire érdekes munkám, úgy értem, ez itt most egy tiszta lap. Arthur Forbisher valós személyiség, sokszínű, több arcú, rémes helyzetben van, és egyre szörnyűbb dolgokat művel. Na, ezt nagyon szórakoztató eljátszani.
- Forbisher mely vonásai azok, amelyekkel kapcsolatban nem kelne szívesen védelmére?
- Elég összetett a kérdés. Mint színész, nagyon jól szórakozom ezzel a szereppel, jó nagy szaftos cubák ez nekem. Ráadásul azért is meg kell, hogy védjem őt, mivel jelenleg ez jelenti az életem. Ez a Színészet 101-es paragrafusa. Ha meg kellene védenem, fel tudnám mutatni az emberiességét, mert olyan is van neki. Ezért tartom kiválónak a sorozatírók munkáját, és ezért nagyon élvezetes a munka, mert Forbisher életéről teljes képet mutat, nem csupán a főgonoszt láthatjuk benne, hanem azt is, hogy szereti a családját. Emellett persze két hegynyi az egója, de hát azért csak felépített egy két milliárd dollárt érő vállalatot - egyedül, a semmiből. Ez azért figyelemre méltó teljesítmény, amihez bizonyára szükség volt az egóra és az arroganciára. Aztán valami egyszer csak elromlott - még nem tudjuk, mi - és a cég zuhanórepülésbe kezdett; nem feltétlenül rossz irányítás miatt. És mivel mégiscsak az én két milliárdomról van szó, lehet, hogy engem is megkísértene, hogy elkezdjek a zavarosban halászni, és kerülgetni kezdjem a szabályokat. Valószínű, én is mindent megtennék, hogy kimentsem a pénzem, lehet, hogy belecsúsznék az illegalitásba is, ami helytelen, de meg lehet érteni. És amikor Glenn Close figurája elkezdi üldözni a maga briliáns vadságával, és a „foglyokat nem ejtünk” jellegű hozzáállásával, Forbisher egyre rosszabb és rosszabb tettekkel reagál.
- Ebben igaza van, azt szeretné, ha szeretnék őt, de ezzel együtt is az az ember bármire képes!...
- Én nagyon is megértem őt. Lehet, hogy segítségre lenne szükségem? (nevet) Emberileg megértem, de amint a törvények felett állónak kezdi tartani magát, innentől a tettei valóban nem védhetők. De az indítékai igen: egyrészt fél, másrészt ott a családja, akiket együtt akar tartani, és nem utolsósorban nem akarja elveszíteni mindazt, amiért egész életében dolgozott. Az önerejükből magasra jutott emberek kemény fickók.
- Úgy tudom, a forgatás kezdete előtt ellátogatott néhány önerőből meggazdagodott emberhez, milliárdosokhoz...
- Így volt, de azt már most le kell szögeznem, hogy azoknak az embereknek semmi közük nincsen Arthur Forbisherhez. Három-négy nagy fejes vezérigazgatóval is beszéltem, nehogy belessek abba színészi csapdába, hogy most aztán valaki nagyon mást kell alakítanom. És amikor találkoztam ezekkel a pasasokkal, láttam, hogy mennyire sokfélék ők is; stílusban, egóban is. Ez persze nagyon lelazított, mert előtte kétségeim voltak, hogy vajon tényleg nekem való-e ez a szerep. Amit nagyon érdekesnek találtam, az nem is igazán a találkozók révén jött, hanem Glenn, Todd és Daniel adott a kezembe egy tanulmányt, amely egyik eredményeként rámutattak a nagy hatalmú vezérigazgatók és a bebörtönzött szociopaták személyiségének hasonlóságait. Nyilvánvalóan, a magas pozíciójú vezetők képesek az egészséges egyensúlyozásra, ahogy mindannyiunkban van egy kevés antiszocialitás, de mégis képesek vagyunk az ellenpontozásra. A két említett csoport közti hasonlóság abban rejlik, hogy mindketten képtelenek leolvasni az emberi érzelmeket, képtelenek az empátiára, nem érzik át, milyen hatással vannak másokra. Az egyik igazgató, akivel találkoztam, felvett egy embert maga mellé, hogy éppen ezt a képességét pótolja, és rávilágítson olyan dolgokra is, ami nem tűnne fel neki az emberekkel való interakciókban. Minden más vezetői képessége megvolt, de tudatában volt ennek a hiányosságnak.
- Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha kételkedne saját képességeiben.
- Színészként mindig azt keresi magában az ember, mi a gyengéje, és ezt hogyan palástolhatja, hogy úgy tűnjön, tudja, mit csinál. Én eleinte sosem bízom magamban, és azt hiszem, hogy a munkánk része, hogy olykor ne színészkedjünk. Ha az ember favágó, akkor eleinte jobb műfákon gyakorolni.
- Nem azt mondta, hogy a dráma jobban illik a temperamentumához?
- De igen.
- Hogy értette ezt?
- Vígjátékot játszani nehéz dolog. Megtalálni azt az egy tónust, ahogyan vicces valami, szinte sportteljesítmény, tiszta energiát kíván. Itt pedig bejöhetsz másnaposan, a válásod után vagy rossz hangulatban, máris felállsz, és a kamera foroghat.
- A Cheers egy nagyon jó vígjátéksorozat, de tele van drámával, drámai helyzetekkel.
- Annak is nagyon jó volt a forgatókönyve.
- Nem érezte, hogy a drámai részek talán hasznára váltak ennek a szerepnek az eljátszásában?
- Nem tudom. Talán igen. Azt mondta ugye, hogy a Cheers egy komédia emberi drámával; na, hát szerintem ez a sorozat pedig dráma emberi komédiával. Itt minden szereplő annyira önző és csalfa, hogy az már olykor a humor határát súrolja.
- Önt keresték meg ezzel a szereppel?
- Mindig a jól megírt dolgokat keresem, és a karrierem is elég mókásan alakult. Nem úgy szokott menni a munkáim kiválasztása, hogy ott ücsörgök egy rakás szövegkönyvvel a hónom alatt, és választok. Általában azt vállalom el, amivel megkeresnek. Jók az őrangyalaim és persze az ügynökeim is; mindig megtaláltak a jó dolgok, méghozzá jó időben. Tehát nagyon elmés volt a szövegkönyv is, de aztán megtudtam, hogy Glenn Close igent mondott, hú, akkor gondoltam, ez valami nagyon érdekes lesz, és amikor az is eljutott hozzám, hogy egy ilyen neves rendező kapta meg a pilot epizódot, hirtelen súlya lett a dolognak. Glenn előtt le a kalappal. Nagyon erőteljes színésznő, a testbeszéde nagyon híres; olyannyira, hogy néha azt gondlom, bárcsak lehetnék a füle egy darabja.
- Régebben már dolgozott vele, igaz?
- Így van.
- Változott valamit azóta?
- Bizonyára változott. Nem tudom pontosan megmondani miben, mert olyan sokat nem lógtunk együtt annak idején, és most, ugye, még nem dolgozunk együtt.
- Nehéz így dolgozni, hogy visszafelé játsszák a folyamatot?
- A bennem lévő rossz színésznek nehéz, igen, mert ki akarja a végkifejlettel kezdeni? Tudja, én még mindig azt hiszem, hogy a jófiúkat játszom. Még nem jutottam el azokra az oldalakra, ahol ez majd másképp látszik. És ez valamennyire megszabadít a tudattól, hogy a végjátékot játszom. A munkánk az, hogy pillanatokat villantsunk fel a történetből, és ha ezt jól csináljuk, és valóban, 100%-osan jelen vagyunk közben a kamera előtt, a végén összeáll a feszes történet, és lesz kontaktus a nézőkkel. Ehhez pedig azért nagy segítség tudni, hogy mi következik.
- Azt nyilatkozta, hogy Glenn-nel játszani olyan, mintha valaki olyannal teniszeznénk, aki sokkal jobb nálunk.
- Ezt mondtam?
- Ezt.
- Francba.
- Nem is olyan régen. (nevet)
- Nos, ez tényleg így van. Feljavul vele a játék. Annyira intenzíven jelen van a kamera előtt, és annyira valódi, hogy muszáj megráznod magad, és neked is olyannak lenni, vagy legalább megpróbálni azt.
- Ez élete legjobb munkája?
- Igen. (nevet) Mindig így vagyok ezzel, bármit is csinálok, az éppen életem legjobb munkája, azt szeretem épp a legjobban. De ennyire jól tényleg rég szórakoztam, nagy buli ezen dolgozni.
- Gyakran hallani, hogy egyes színészek meg sem nézik magukat a tévében, Ön megnézi?
- Nem.
- Miért nem?
- Próbálom finoman megfogalmazni. Amikor dolgozom, nem vagyok kritikus. Egyedül hagyom magam, akkor én vagyok Lawrence Olivier, és a Lear királyt játszom. Aztán fordulok egyet, és máris én lettem a legnagyobb kritikusom. Nézem magam, és azonnal darabokra tudnék hullani, magamba roskadok. Emlékszem, amikor visszanéztem magam a Cheersben, felmentem Jimmy Burrows-hoz, az egyik alkotóhoz, és könnyekben törtem ki, mondván, ezt nem tudom így csinálni, borzasztó rossz vagyok a képernyőn. És nagyjából minden munkámra így reagálok. Ha hatszor nézem végig egymás után, akkor is tépelődnék. Ma már meg tudom nézni, de még mindig hatszor végig akarnám nézni, úgyhogy jobb, ha az Olivier-bőrömben jelenek meg a forgatásokon.
- Pedig büszkének kéne lennie. Nagyszerű a sorozatban, kifogástalan.
- Akkor jó, köszönöm.
- Úgy tűnt, tetszettek önnek a dirt bike-os jelenek. Felült a biciklikre?
- Nem.
- Idővel nem válik könnyebbé, hogy visszanézze magát?
- A Beckert már meg tudom nézni, és szeretem is. A Cheers nehezebb ügy volt, tovább tartott, de ma már meg tudom nézni az ágyban fekve, és nevetek rajta. Gőzöm sincs, ki az a pali a képernyőn, nem azonosulok vele. Nem ítélem el, csak egyszerűen nézem. De amikor még dolgozol valamin, nem jó ötlet megnézni, mert akár azt látod, hogy jobb vagy, mint gondoltad, akár azt, hogy rosszabb, mindkettő kizökkent.
- Tudta, hogy Tate Donovan pályázott Woody szerepére is?
- Nem, nem tudtam. Ez óriási. Sokkal jobb lett volna, mint Woody (nevet), remélem, felírták...
- Mostanában láthatjuk a mozikban?
- Igen, köszönöm a kérdést. A Van az a pénz, ami megbolondít című vígjáték a legutóbbi munkám, Queen Latifah-val és Katie Holmes-szal.
- Tudja már, hogy a szerepe, Forbisher túléli-e a szezont?
- Szerintem darabokra cincálják, és odavetik a vadaknak. Nem tudok semmit. De ez így van jól. Mondjuk, én úgy gondolom, hogy nagy dobás lenne egy újabb levadászható nagy, fejes áldozatot behozni a sorozatba Glenn számára.
- Ha ez lenne a helyzet, mi lesz a következő munkája? Ezzel a tapasztalattal a háta mögött, belevágna még egy drámába vagy egy újabb évadba? Úgy értem heti 7 napos forgatások New York-ban..., borzasztó megterhelő lehet...
- Igen, az íróknak, a stábnak és Glenn-nek, néhány további színésznek talán nagy teher, de én csak 2-3 napot dolgozom. Jól éreztem magam itt, de hogy mi lehet a következő munkám, az nehéz kérdés, mert ezek után nagyon jónak kell lenni annak a forgatókönyvnek, amit szívesen elvállalok. Eléggé elkényeztettek itt.
- Politikai tevékenységeiben aktív mostanában?
- Igen. Állítsanak le, ha sokat beszélek majd róla. (nevet) A politikával a feleségem, Mary Steenburgen révén kerültem kapcsolatba az utóbbi 14 évben. Ő már 30 éve tűzközelben van, mivel Clintonék közeli barátja. Az esküvőnkön Bill vezette be őt az oltárig, ahol én vártam rá. Szóval tényleg közeli a kapcsolat, és így azért jócskán elfogult vagyok a témában. El is kezdtem dolgozni Hillary kampányában.
- Miféle munkákat végzett?
- Pénzgyűjtést, beszédeket tartottam, Mary nagyon jó beszédíró. Amikor Bill először indult az elnökségért, Mary meg-megjelent az oldalán, és ezzel nagy feltűnést is keltettek, mindenki csak ámult, hogy jé, egy filmcsillag. Ma pedig kevés olyan híres nő van, mint Hillary Clinton. Már nincs szükség arra, hogy egy színésznő népszerűsítse. De persze amiben lehet, segítünk. Ezenkívül 17 éve dolgozom az Amerikai Óceánok kampányában az óceánok védelméért. 5 éve egyesültünk az új Pugh óceánvédelmi alapítvánnyal és még néhány európai szervezettel, és így megalapítottuk az Oceana esernyőszervezetet. Vannak irodáink Santiago de Chilében, Madridban, Brüsszelben, Juneau-ban, Washingtonban, L.A.-ben és még néhány városban. Körülbelül 100 emberünk dolgozik teljes állásban az óceánokért, ezzel pedig mára mi lettünk a világ legnagyobb óceánvédelmi szervezete. Nagyon büszke vagyok, hogy része lehetek ennek, sokat kampányolunk. Ha felkeltettem az érdeklődést, látogassanak el honlapunkra: www.oceana.org. Remek szervezet, nagyon büszke vagyok rá.
(Forrás: AXN)
A hatalom hálójában című sorozat 1. évada 2009. október 6-ától látható az AXN műsorán.
AXN: - Nagy jelenetet forgatnak?
- Egy kisebbet. Egy nagy jelenet bevezetőjén dolgoztunk. Most forgatjuk már a 9. epizódot, és most jött el az a pillanat, amikor Glenn karaktere és az enyém találkoznak egy jelenetben. Ezt tegnap csináltuk, 12 oldalnyi bírósági szövegen vagyunk túl, úgyhogy most kvázi agyhalott vagyok.
- Megérte ez a hosszú várakozás a két főszereplő találkozásáig?
- Valójában a bírósági találkozás nem az első alkalom, előtte már összefutottunk, de azt hiszem, nem mondhatok többet erről. A tárgyalótermi részek - ezek természetététől fogva - általában kicsit unalmasan indulnak, de a végére nagyon izgalmassá válik. Ami előtte történik, az nagyon jó kis jelenet.
- Avasson be bennünket kicsit, tökös fickónak látszik. (nevet)
- Az is vagyok. (nevet) Először is, nagyon jó, hogy most nem vígjátékot csinálok; pihentető. Az én természetemhez sokkal közelebb áll ez a dráma. Másrészt, a karakterem az egyik legjobb szerep, amit valaha játszottam. Sosem volt még ennyire érdekes munkám, úgy értem, ez itt most egy tiszta lap. Arthur Forbisher valós személyiség, sokszínű, több arcú, rémes helyzetben van, és egyre szörnyűbb dolgokat művel. Na, ezt nagyon szórakoztató eljátszani.
- Forbisher mely vonásai azok, amelyekkel kapcsolatban nem kelne szívesen védelmére?
- Elég összetett a kérdés. Mint színész, nagyon jól szórakozom ezzel a szereppel, jó nagy szaftos cubák ez nekem. Ráadásul azért is meg kell, hogy védjem őt, mivel jelenleg ez jelenti az életem. Ez a Színészet 101-es paragrafusa. Ha meg kellene védenem, fel tudnám mutatni az emberiességét, mert olyan is van neki. Ezért tartom kiválónak a sorozatírók munkáját, és ezért nagyon élvezetes a munka, mert Forbisher életéről teljes képet mutat, nem csupán a főgonoszt láthatjuk benne, hanem azt is, hogy szereti a családját. Emellett persze két hegynyi az egója, de hát azért csak felépített egy két milliárd dollárt érő vállalatot - egyedül, a semmiből. Ez azért figyelemre méltó teljesítmény, amihez bizonyára szükség volt az egóra és az arroganciára. Aztán valami egyszer csak elromlott - még nem tudjuk, mi - és a cég zuhanórepülésbe kezdett; nem feltétlenül rossz irányítás miatt. És mivel mégiscsak az én két milliárdomról van szó, lehet, hogy engem is megkísértene, hogy elkezdjek a zavarosban halászni, és kerülgetni kezdjem a szabályokat. Valószínű, én is mindent megtennék, hogy kimentsem a pénzem, lehet, hogy belecsúsznék az illegalitásba is, ami helytelen, de meg lehet érteni. És amikor Glenn Close figurája elkezdi üldözni a maga briliáns vadságával, és a „foglyokat nem ejtünk” jellegű hozzáállásával, Forbisher egyre rosszabb és rosszabb tettekkel reagál.
- Ebben igaza van, azt szeretné, ha szeretnék őt, de ezzel együtt is az az ember bármire képes!...
- Én nagyon is megértem őt. Lehet, hogy segítségre lenne szükségem? (nevet) Emberileg megértem, de amint a törvények felett állónak kezdi tartani magát, innentől a tettei valóban nem védhetők. De az indítékai igen: egyrészt fél, másrészt ott a családja, akiket együtt akar tartani, és nem utolsósorban nem akarja elveszíteni mindazt, amiért egész életében dolgozott. Az önerejükből magasra jutott emberek kemény fickók.
- Úgy tudom, a forgatás kezdete előtt ellátogatott néhány önerőből meggazdagodott emberhez, milliárdosokhoz...
- Így volt, de azt már most le kell szögeznem, hogy azoknak az embereknek semmi közük nincsen Arthur Forbisherhez. Három-négy nagy fejes vezérigazgatóval is beszéltem, nehogy belessek abba színészi csapdába, hogy most aztán valaki nagyon mást kell alakítanom. És amikor találkoztam ezekkel a pasasokkal, láttam, hogy mennyire sokfélék ők is; stílusban, egóban is. Ez persze nagyon lelazított, mert előtte kétségeim voltak, hogy vajon tényleg nekem való-e ez a szerep. Amit nagyon érdekesnek találtam, az nem is igazán a találkozók révén jött, hanem Glenn, Todd és Daniel adott a kezembe egy tanulmányt, amely egyik eredményeként rámutattak a nagy hatalmú vezérigazgatók és a bebörtönzött szociopaták személyiségének hasonlóságait. Nyilvánvalóan, a magas pozíciójú vezetők képesek az egészséges egyensúlyozásra, ahogy mindannyiunkban van egy kevés antiszocialitás, de mégis képesek vagyunk az ellenpontozásra. A két említett csoport közti hasonlóság abban rejlik, hogy mindketten képtelenek leolvasni az emberi érzelmeket, képtelenek az empátiára, nem érzik át, milyen hatással vannak másokra. Az egyik igazgató, akivel találkoztam, felvett egy embert maga mellé, hogy éppen ezt a képességét pótolja, és rávilágítson olyan dolgokra is, ami nem tűnne fel neki az emberekkel való interakciókban. Minden más vezetői képessége megvolt, de tudatában volt ennek a hiányosságnak.
- Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha kételkedne saját képességeiben.
- Színészként mindig azt keresi magában az ember, mi a gyengéje, és ezt hogyan palástolhatja, hogy úgy tűnjön, tudja, mit csinál. Én eleinte sosem bízom magamban, és azt hiszem, hogy a munkánk része, hogy olykor ne színészkedjünk. Ha az ember favágó, akkor eleinte jobb műfákon gyakorolni.
- Nem azt mondta, hogy a dráma jobban illik a temperamentumához?
- De igen.
- Hogy értette ezt?
- Vígjátékot játszani nehéz dolog. Megtalálni azt az egy tónust, ahogyan vicces valami, szinte sportteljesítmény, tiszta energiát kíván. Itt pedig bejöhetsz másnaposan, a válásod után vagy rossz hangulatban, máris felállsz, és a kamera foroghat.
- A Cheers egy nagyon jó vígjátéksorozat, de tele van drámával, drámai helyzetekkel.
- Annak is nagyon jó volt a forgatókönyve.
- Nem érezte, hogy a drámai részek talán hasznára váltak ennek a szerepnek az eljátszásában?
- Nem tudom. Talán igen. Azt mondta ugye, hogy a Cheers egy komédia emberi drámával; na, hát szerintem ez a sorozat pedig dráma emberi komédiával. Itt minden szereplő annyira önző és csalfa, hogy az már olykor a humor határát súrolja.
- Önt keresték meg ezzel a szereppel?
- Mindig a jól megírt dolgokat keresem, és a karrierem is elég mókásan alakult. Nem úgy szokott menni a munkáim kiválasztása, hogy ott ücsörgök egy rakás szövegkönyvvel a hónom alatt, és választok. Általában azt vállalom el, amivel megkeresnek. Jók az őrangyalaim és persze az ügynökeim is; mindig megtaláltak a jó dolgok, méghozzá jó időben. Tehát nagyon elmés volt a szövegkönyv is, de aztán megtudtam, hogy Glenn Close igent mondott, hú, akkor gondoltam, ez valami nagyon érdekes lesz, és amikor az is eljutott hozzám, hogy egy ilyen neves rendező kapta meg a pilot epizódot, hirtelen súlya lett a dolognak. Glenn előtt le a kalappal. Nagyon erőteljes színésznő, a testbeszéde nagyon híres; olyannyira, hogy néha azt gondlom, bárcsak lehetnék a füle egy darabja.
- Régebben már dolgozott vele, igaz?
- Így van.
- Változott valamit azóta?
- Bizonyára változott. Nem tudom pontosan megmondani miben, mert olyan sokat nem lógtunk együtt annak idején, és most, ugye, még nem dolgozunk együtt.
- Nehéz így dolgozni, hogy visszafelé játsszák a folyamatot?
- A bennem lévő rossz színésznek nehéz, igen, mert ki akarja a végkifejlettel kezdeni? Tudja, én még mindig azt hiszem, hogy a jófiúkat játszom. Még nem jutottam el azokra az oldalakra, ahol ez majd másképp látszik. És ez valamennyire megszabadít a tudattól, hogy a végjátékot játszom. A munkánk az, hogy pillanatokat villantsunk fel a történetből, és ha ezt jól csináljuk, és valóban, 100%-osan jelen vagyunk közben a kamera előtt, a végén összeáll a feszes történet, és lesz kontaktus a nézőkkel. Ehhez pedig azért nagy segítség tudni, hogy mi következik.
- Azt nyilatkozta, hogy Glenn-nel játszani olyan, mintha valaki olyannal teniszeznénk, aki sokkal jobb nálunk.
- Ezt mondtam?
- Ezt.
- Francba.
- Nem is olyan régen. (nevet)
- Nos, ez tényleg így van. Feljavul vele a játék. Annyira intenzíven jelen van a kamera előtt, és annyira valódi, hogy muszáj megráznod magad, és neked is olyannak lenni, vagy legalább megpróbálni azt.
- Ez élete legjobb munkája?
- Igen. (nevet) Mindig így vagyok ezzel, bármit is csinálok, az éppen életem legjobb munkája, azt szeretem épp a legjobban. De ennyire jól tényleg rég szórakoztam, nagy buli ezen dolgozni.
- Gyakran hallani, hogy egyes színészek meg sem nézik magukat a tévében, Ön megnézi?
- Nem.
- Miért nem?
- Próbálom finoman megfogalmazni. Amikor dolgozom, nem vagyok kritikus. Egyedül hagyom magam, akkor én vagyok Lawrence Olivier, és a Lear királyt játszom. Aztán fordulok egyet, és máris én lettem a legnagyobb kritikusom. Nézem magam, és azonnal darabokra tudnék hullani, magamba roskadok. Emlékszem, amikor visszanéztem magam a Cheersben, felmentem Jimmy Burrows-hoz, az egyik alkotóhoz, és könnyekben törtem ki, mondván, ezt nem tudom így csinálni, borzasztó rossz vagyok a képernyőn. És nagyjából minden munkámra így reagálok. Ha hatszor nézem végig egymás után, akkor is tépelődnék. Ma már meg tudom nézni, de még mindig hatszor végig akarnám nézni, úgyhogy jobb, ha az Olivier-bőrömben jelenek meg a forgatásokon.
- Pedig büszkének kéne lennie. Nagyszerű a sorozatban, kifogástalan.
- Akkor jó, köszönöm.
- Úgy tűnt, tetszettek önnek a dirt bike-os jelenek. Felült a biciklikre?
- Nem.
- Idővel nem válik könnyebbé, hogy visszanézze magát?
- A Beckert már meg tudom nézni, és szeretem is. A Cheers nehezebb ügy volt, tovább tartott, de ma már meg tudom nézni az ágyban fekve, és nevetek rajta. Gőzöm sincs, ki az a pali a képernyőn, nem azonosulok vele. Nem ítélem el, csak egyszerűen nézem. De amikor még dolgozol valamin, nem jó ötlet megnézni, mert akár azt látod, hogy jobb vagy, mint gondoltad, akár azt, hogy rosszabb, mindkettő kizökkent.
- Tudta, hogy Tate Donovan pályázott Woody szerepére is?
- Nem, nem tudtam. Ez óriási. Sokkal jobb lett volna, mint Woody (nevet), remélem, felírták...
- Mostanában láthatjuk a mozikban?
- Igen, köszönöm a kérdést. A Van az a pénz, ami megbolondít című vígjáték a legutóbbi munkám, Queen Latifah-val és Katie Holmes-szal.
- Tudja már, hogy a szerepe, Forbisher túléli-e a szezont?
- Szerintem darabokra cincálják, és odavetik a vadaknak. Nem tudok semmit. De ez így van jól. Mondjuk, én úgy gondolom, hogy nagy dobás lenne egy újabb levadászható nagy, fejes áldozatot behozni a sorozatba Glenn számára.
- Ha ez lenne a helyzet, mi lesz a következő munkája? Ezzel a tapasztalattal a háta mögött, belevágna még egy drámába vagy egy újabb évadba? Úgy értem heti 7 napos forgatások New York-ban..., borzasztó megterhelő lehet...
- Igen, az íróknak, a stábnak és Glenn-nek, néhány további színésznek talán nagy teher, de én csak 2-3 napot dolgozom. Jól éreztem magam itt, de hogy mi lehet a következő munkám, az nehéz kérdés, mert ezek után nagyon jónak kell lenni annak a forgatókönyvnek, amit szívesen elvállalok. Eléggé elkényeztettek itt.
- Politikai tevékenységeiben aktív mostanában?
- Igen. Állítsanak le, ha sokat beszélek majd róla. (nevet) A politikával a feleségem, Mary Steenburgen révén kerültem kapcsolatba az utóbbi 14 évben. Ő már 30 éve tűzközelben van, mivel Clintonék közeli barátja. Az esküvőnkön Bill vezette be őt az oltárig, ahol én vártam rá. Szóval tényleg közeli a kapcsolat, és így azért jócskán elfogult vagyok a témában. El is kezdtem dolgozni Hillary kampányában.
- Miféle munkákat végzett?
- Pénzgyűjtést, beszédeket tartottam, Mary nagyon jó beszédíró. Amikor Bill először indult az elnökségért, Mary meg-megjelent az oldalán, és ezzel nagy feltűnést is keltettek, mindenki csak ámult, hogy jé, egy filmcsillag. Ma pedig kevés olyan híres nő van, mint Hillary Clinton. Már nincs szükség arra, hogy egy színésznő népszerűsítse. De persze amiben lehet, segítünk. Ezenkívül 17 éve dolgozom az Amerikai Óceánok kampányában az óceánok védelméért. 5 éve egyesültünk az új Pugh óceánvédelmi alapítvánnyal és még néhány európai szervezettel, és így megalapítottuk az Oceana esernyőszervezetet. Vannak irodáink Santiago de Chilében, Madridban, Brüsszelben, Juneau-ban, Washingtonban, L.A.-ben és még néhány városban. Körülbelül 100 emberünk dolgozik teljes állásban az óceánokért, ezzel pedig mára mi lettünk a világ legnagyobb óceánvédelmi szervezete. Nagyon büszke vagyok, hogy része lehetek ennek, sokat kampányolunk. Ha felkeltettem az érdeklődést, látogassanak el honlapunkra: www.oceana.org. Remek szervezet, nagyon büszke vagyok rá.
(Forrás: AXN)
A hatalom hálójában című sorozat 1. évada 2009. október 6-ától látható az AXN műsorán.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek