Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Jól ment a Zombieland
|
A Zombieland című, Woody Harrelson főszereplésével forgatott horrorkomédia lett az elmúlt hétvége győztese az észak-amerikai jegybevételi toplistán: a film 25 millió dollárt keresett, amivel csak kicsivel előzte meg az eddigi nyertest, a Derült égből fasírtot.
Habár a Zombieland tényleg csak egy hajszállal végzett a második helyet kivívó (és eddig két hétvége folyamán is az élen álló) 3D-s animációs rajzfilm előtt (mely 24,6 millió dollárt szedett össze az amerikai és a kanadai mozikban az elmúlt hétvége folyamán), még így is az eddigi legjobb nyitást produkálta a valaha Woody Harrelsonnal a főszerepben forgatott filmek közül (korábban az 1993-as Tisztességtelen ajánlat volt a bajnok, 18 millió dolláros nyitó eredménnyel). 
 
A harmadik helyre érdekes módon egy „újrabemutató” került fel: 12,5 milliós bevételre tett szert a Toy Story & Toy Story 2 3D, ami a Játékháború harmadik részének jövő júniusi premierjét vezeti be. A korábbi hétvége nagy vesztese, a Hasonmás az ötödik helyen tartja magát, 7,3 millió dolláros bevétellel. Hazánkban a Bruce Willis főszereplésével készült sci-fi a toplista ezüstérmese lett, 22.275 látogatóval és 27 millió forint körüli jegybevétellel október 1. és 4. között (nálunk a győztes A csúf igazság című romantikus komédia lett: országszerte közel 30 ezren voltak rá kíváncsiak, akik csaknem 35 millió forintot hagytak a kasszáknál). 
 
A magyar mozikba november 26-án érkező Zombieland című vígjáték a zombifertőzött világban rekedt túlélők elképesztő kalandjait mutatja be. Harrelson mellett játszik benne Jesse Eisenberg, Emma Stone, Abigail Breslin és Bill Murray is. A film forgatásának érdekessége pedig az volt, hogy a köztudottan környezetvédő Harrelson csak azzal a feltétellel vállalta el a főszerepet, ha a producerek teljesítik speciális, környezettudatos kikötéseit. 
 
A Zombieland készítése közben például minden elektronikus készüléknek energiatakarékosnak kellett lennie, és a lehető legrövidebb ideig szabadott csak őket bekapcsolva tartani; a büfé nem használhatott eldobható tányérokat vagy poharakat, csak a porcelán vagy lebomló anyagból készült edény volt megengedett. A műanyag palackos vizek kitiltásáról pedig a szerződés külön bekezdése rendelkezett… 
 
 
 
(bbc.co.uk, IC Press) 
 
 
2009.10.06
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión