A grime külvárosából indult Dizzee Rascal szép lassan és elegánsan fogalmazta újra magát, hogy a belvárosi klubokban és a populáris fősodor közepén is megmaradhasson. Az átalakulás sikerességét jelzi az is, hogy a Tongue N' Cheek három listavezető dallal - és minimál vattacukor-dizájnnal - kerül a boltokba. Adódhat a kérdés: mit tudhat egy olyan album, amin szerepel a Bonkers - az idei év egyik legnagyobb party-slágere?
Dizzee - per Dizzee - a tempót tekintve nem sokat változtat az albumon, és a lemez közepére illesztett Freaky Freaky és a Chillin' Wiv Da Man Dem fotelromantikus pihegése után újra kilép a vip lounge üvegkalitkájából, és tulajdonképpen ott folytatja, ahol a Can't Tek No More elektromos sokkolóval bátorított dub-reggae-jével abbahagyta.
Dylan Kwabena Mills - ezen a néven ír alá például hivatalos iratokat - egyik nagy vonzereje, hogy megszámlálhatatlan MC rappelésével szemben az egyébként is masszív alapokba itt igazából a szövegelés hozza be azt az ellenállhatatlan dögöt, ami táncoltat, és pályájára állítja a szórakozást. Saját képességeivel tökéletesen tisztában lévő, dopamin-túlvezérelt, de tudatosan szerkesztő és határozott egóval állunk szemben - vagy együtt.
Az mindenképpen kedves és szép dolog, hogy a lemez nem party-himnusszá vált slágerek és ötlettelen töltelékek dalsora lett. A már sokat hallott húzószámok közé ülő darabok sem potyognak le a lemezről, sőt többükbe kényelmesen belefér a lehetőség, hogy tovább erősítsék a lemezt ilyen-olyan listákon a helyezések tulajdonképpen érdektelen szintjén is.
Dizee Rascal tökéletes klublemeze nem esik saját egójának csapdájába, és az egyismeretlenes egyenlet végén lelkes, alapos munkával szerkesztett, arányos és kerek végeredményt kapunk.
Dylan Kwabena Mills - ezen a néven ír alá például hivatalos iratokat - egyik nagy vonzereje, hogy megszámlálhatatlan MC rappelésével szemben az egyébként is masszív alapokba itt igazából a szövegelés hozza be azt az ellenállhatatlan dögöt, ami táncoltat, és pályájára állítja a szórakozást. Saját képességeivel tökéletesen tisztában lévő, dopamin-túlvezérelt, de tudatosan szerkesztő és határozott egóval állunk szemben - vagy együtt.
Az mindenképpen kedves és szép dolog, hogy a lemez nem party-himnusszá vált slágerek és ötlettelen töltelékek dalsora lett. A már sokat hallott húzószámok közé ülő darabok sem potyognak le a lemezről, sőt többükbe kényelmesen belefér a lehetőség, hogy tovább erősítsék a lemezt ilyen-olyan listákon a helyezések tulajdonképpen érdektelen szintjén is.
Dizee Rascal tökéletes klublemeze nem esik saját egójának csapdájába, és az egyismeretlenes egyenlet végén lelkes, alapos munkával szerkesztett, arányos és kerek végeredményt kapunk.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek