Tegnap este immár hatvanegyedszer osztották ki a televíziós produkciók Oscarjának is nevezett Emmy-díjakat. A gála ezúttal nem tartogatott túl sok meglepetést, és bár 2009-ben megnövelték a fontosabb kategóriákban a jelöltek számát, sokan örülhettek a tavalyi díjazottak közül idén is.
A díjátadó házigazdája a szintén Emmy-re jelölt, az Így jártam anyátokkal című vígjátéksorozatból is ismert Neil Patrick Harris volt, aki sajátos, erre az alkalomra szabott komikus-zenés produkciójával nyitotta meg a neves eseményt, majd végig szellemes megjegyzésekkel szórakoztatta a közönséget.
A legjobb sorozatok kategóriában mind a drámai sorozatok közt, mind a vígjátékoknál megismétlődött a tavalyi eredmény. A legjobb drámasorozat, illetve drámai forgatókönyv díja tehát idén is a Mad Men - Reklámőrülteké lett, míg a már hazánkban is bemutatásra került A stúdió (30 Rock) a legjobb vígjátéknak járó elismerést hozta el 2008 után idén is, de a legjobb forgatókönyv és a legjobb vígjátékszínész - Alec Baldwin - díját is ők nyerték meg. A legjobb vígjátékszínésznőnek idén Toni Collette választották (Tara alteregói), akinek sikerült kiütnie a 2008-as győztes Tina Feyt (A stúdió). A drámai kategória legjobb férfi színésze Bryan Cranston lett a Breaking Badből, a nőknél ugyanezt a díjat Glenn Close kapta A hatalom hálójában című sorozatban nyújtott alakításáért. A minisorozatok közül a Little Dorrit diadalmaskodott megelőzve az egyetlen vetélytársát, az Irakban játszódó HBO-sorozatot, a Generation Killt.
A mellékszereplők közül a vígjáték kategóriában John Cryer (Két pasi meg egy kicsi) és Kristin Chenoweth (Halottnak a csók) vihette haza az Emmy-t, a drámai szerepeket megformáló színészek közül pedig a Lostban Bent játszó Michael Emersont és a 24-ből Cherry Jonest (Allison Taylor elnöknő) díjazták. A legjobb vígjátékrendező Jeff Blitz lett (The Office), a drámasorozatoknál pedig a 15 év után idén véget ért Vészhelyzet rendezője, Rod Holcomb kapta az elismerést.
A reality műsorok közül az Amazing Race immár hetedszer vitte el a pálmát, míg a legjobb reality műsorvezető a Survivor házigazdája, Jeff Probst lett. A legjobb animációs műsor díját a South Park hozta el, a legjobb kosztümök a Halottnak a csókban voltak, a gyerekműsorok közül pedig a Disney csatorna műsora, a Wizards of Waverly Place kapta meg idén az Emmy-t. Persze az említetteken kívül még számtalan kategóriában osztottak díjat, ezek nagyrészt technikai, szakmai elismerések, melyeknek teljes listája itt olvasható.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek