Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Utolsó idők
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
7/10 (11)
Az idei Filmszemlén fődíjjal jutalmazott Mátyássy Áron antik ihletésű bosszútörténetet álmodott a magyar–ukrán határra, ahol gázolajcsempészek, lecsúszott alkoholisták, a civilizációból menekülő hippik és autista lányok élnek egymás mellett – békétlenségben.
Az elsőfilmes rendező már lakótelepi rövidfilmjeiben is előszeretettel vizsgálta a kisemberek problémáit, most azonban térben is időben ugrott egyet, hogy a kilencvenes évek közepi szabolcsi valóság bemutatásával egy még inkább univerzális történetet meséljen el. Már a film címe is jelzi, hogy az alkotók nem vidám pancsikálásra invitálják a nézőt, maga a cselekmény pedig csak megalapozza a gyanút: az árva Iván (Kádas József) egy fedél alatt él fogyatékos nővérével, Eszterrel (Vass Teréz), és bizony csempészettel szerzi meg azt a mellékest, amivel úgy-ahogy elboldogulnak. Iván nem egy nyugodt alkat, így amikor egy nap Esztert ismeretlenek megerőszakolják a mezőn, rendesen felmegy benne a pumpa, és elhatározza, hogy megbosszulja nővére megrontását.
  
Mátyássy a gyönyörű táj és a sanyarú sors közötti ellentétre építve ad lírai hangot a történetnek, és ezzel megidézi Terrence Malick bámulatos bemutatkozó filmjét, a Sivár vidéket, ugyanakkor el is rugaszkodik az új-hollywoodi zseni munkájának kiűzetés-hangulatától, mert Herbai Máté operatőr remek képeit nem a paradicsomi állapot természeti zajai kísérik, hanem Márkos Albert jazzes-rockos dallamai Harcsa Veronika előadásában. Az Utolsó idők különleges hangulatú film, melynek cselekménye nem valós ugyan, de manapság sajnos egyre könnyebben megtörténhet. 
csmozi
2009.10.16
|
magyar filmdráma, 90 perc, 2009
Egy olajcsempész tragédiája a kilencvenes évek második felében. A 2009-es filmszemle fődíjasa.
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2009. október 22.
2 komment|Szólj hozzá!
Nem lenne baj, ha pontosabban írnának, az operatőr Herbai Máté!!!!Alig várom, hogy én is megnézhessem Debrecenben a filmet.
Anics
|
2009-10-22 11:14:56
Az operatőr Herbai Máté !
A filmet pedig látni kell !!
Perla
|
2009-10-22 11:08:27
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.