Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Operatőri Mesteriskola a Korda Filmstúdióban
|
A Budapest Cinematographer Masterclass (BCM) kezdő és még egyetemi tanulmányaikat végző operatőr hallgatók számára kétévente kerül megrendezésre Magyarországon. Az idei kurzust augusztus 31. és szeptember 13. között Zsigmond Vilmos és Ragályi Elemér vezetik az etyeki Korda Filmstúdióban.
Az elmúlt húsz év során az eddigi a kurzusokat a fentieken kívül olyan elismert szakemberek vezették, mint Kovács László, Billy Williams vagy John Schwartzman. A hallgatók a világ minden tájáról érkeznek, a meghívottak mezőnyét pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Magyar Operatőrök Társasága erre felkért operatőrei állítják össze előzetesen elküldött demóanyag alapján. 
 
Az idei kurzus további vezető tanárai Zsigmond Vilmos és Ragályi Elemér mellett Xantus János, a mesteriskola igazgató tanára és Bélafalvy Balázs operatőr. A mesterkurzuson a résztvevők fikciós jelenetek operatőri munkáit készítik el a Korda Filmstúdió egyik műtermében az erre a célra épített díszletben, másnap pedig az elkészített felvételeket a mesterekkel együtt értékelik. Emellett szakmai prezentációkon, vitákon és európai filmes egyetemek tanárainak előadásain is részt vehetnek a hallgatók. 
 
A mesterkurzuson ezenkívül olyan cégek tartanak szakmai bemutatót, mint a Kodak, a Panavision, a Kodak Cinelab és a Focus Fox Stúdió. A résztvevőkkel az előadók különböző filmeket (A remény útja, Nincs kegyelem) is megvitatnak majd operatőr szemmel, és lesznek előadások a digitális nagyításról, a HD használatáról dokumentumfilmezéshez és a D-cinema jövőjéről is. 
 
 
 
(szinhaz.hu) 
 
 
2009.08.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.