Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Placebo: a Sziget után kidőlt a frontember
|
Brian Molko vírusfertőzése után még nincs megfelelő állapotban, ezért a zenekar lemondta Észak-Amerikai turnéját.
A Szigeten szombat este fellépő Placebo néhány nappal a budapesti koncertje előtt még Japánban turnézott, és az oszakai fellépés elején Brian Molko frontember eszméletlenül esett össze. Az ájult énekest a személyzet vitte le a színpadról, majd az orvosok vették kezelésbe egy helyi klinikán.  Molko egy vírusfertőzést kapott el, ami kimerültséggel társulva okozta az ájulást.  
 
A Placebo énekese a szigetes fellépés után azonnal Londonba utazott, ahol kivizsgálták az orvosok, és azt tanácsolták neki, hogy hat hétig pihenjen, ne vállaljon koncerteket. A frontember megfogadta a tanácsot, otthonában lábadozik, így a zenekar kénytelen volt lemondani teljes amerikai turnéját. 
 
"Nagyon szomorúak vagyunk, hogy le kellett mondanunk a turnét, annál is inkább, mert tizennégy éves történetünk alatt mindössze négy koncertet voltunk kénytelenek törölni, de Brian egészsége mindennél fontosabb, ezért meg kellett hoznunk ezt a döntést. Elnézést kérünk mindenkitől, aki kíváncsi lett volna ránk, ígérjük, hogy egy későbbi időpontban pótoljuk az elmaradó fellépéseket" - olvasható a Placebo közleményében. 


NME
2009.08.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.