Mint azt nemrégiben a filmeket gyártó és forgalmazó Screen Gems és Sony stúdió közölte, az Underworld negyedik részét is leforgatják – sőt ezzel egy új trilógiát indítanak útjára a franchise-on belül.
Kate Beckinsale volt az első két Underworld-film, az Underworld és az Underworld: Evolúció sztárja, ám a harmadik részben, az Underworld - A vérfarkasok lázadásában már nem volt benne, annak ellenére, hogy a film egyik forgatókönyvírója és producere, illetve a két korábbi darab rendezője a színésznő férje, Len Wiseman.
A vérfarkasok lázadásának főszereplőnője Michael Sheen oldalán Beckinsale helyett a sokkal kevésbé ismert, szintén brit Rhona Mitra lett, míg a Van Helsing és az Elhagyott szoba sztárja csak a korábbi Underworld-filmekből bevillanó rövidke jelenetekben jelent meg mint Selene, a gyönyörű vámpírharcos. Mivel azonban úgy hallotta, hogy az Underworld 4-et 3D-ben forgatják majd, a hírek szerint ismét részt kíván venni a projektben.
Az értesülés egy kifejezetten horrofilmekre specializálódott site-tól, a BloodyDisgusting.com-tól származik, melynek szerkesztői azt is tudni vélik, hogy az újabb Underworld-filmet 2011. januárjában mutatják be a mozik. Az Underworld ötödik és hatodik részének részleteiről még nem áll rendelkezésre információ. Ami viszont biztos, hogy Kate Beckinsale-t legközelebb a magyar mozikban október 15-én debütáló Vakító fehérség című képregény-adaptációban láthatjuk, melyről részleteket korábbi hírünkben közöltünk.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek