A Rynek, vagyis a főtér közepén felállított óriási vetítővászon valóban sok nézőt vonzott esténként július 23. és augusztus 2. között, de általában is hatalmas érdeklődés követett szinte minden programot, lévén Wroclaw egyetemi város sok fiatal tanulnivágyóval. Szívmelengető volt például a Magyar új hullám - Melankólia és csend címmel megrendezett válogatás és az azt követő közönségtalálkozó sikere, amelyen ott volt többek között Gyarmathy Lívia, Sándor Pál, Kovács András és Sára Sándor. A tajvani kultrendező is a fesztivál vendége volt, Face című új filmje a versenyprogramban kapott helyet, ő maga egy retrospektív válogatást és egy videó-installációt hozott magával – filmjeire pedig szinte képtelenség volt bejutni, a sorok a moziból is majdnem kilógtak. Ott volt a kanadai Guy Maddin is – szintén retrospektívvel és kiállítással -, illetve eljött Mike Figgis, Wim Wenders és Peter Greenaway is.
 
A Era New Horizons (Era Nowe Horyzonty) versenyprogramja kissé meghökkentőre sikeredett, még úgy is, hogy a szervezőkről köztudott, mennyire szeretik a színtiszta művészfilmeket és kísérletező alkotásokat. Akadt ugyan pár klasszikus játékfilm a válogatásban, mint a Titanicon is versenyző Éhség, az orosz Oxygen vagy a brit Helen, de bekerült több félresikerült kísérleti film is, mint egy ipari környezetben, fallikus kémények között forgatott koreai szado-mazo opusz, az Exhausted egy striciről és annak rendre elszökő nőjéről, ollóval levágott testrészekkel meg egyebekkel, illetve egy mobiltelefonnal készített japán mozi (Spyder - Kiyomi Ishibashi). Valahogy beválogattak egy amerikai videókompilációt (Mock Up on Mu – Craig Baldwin) és egy francia-portugál, amúgy kellemes zenei dokumentumfilmet is Ne change rien címmel, Jeanne Balibarral színésznő énekesnői pályafutásáról. Pedig a tét komoly volt: a 20.000 eurós fődíj, a közönségdíj és a kritikusok díja is garantált lengyelországi forgalmazással jár, ami ritkán látott és ötletes ösztönzés. 
 
A zsűri, amelynek a Katalin Varga rendezője, Peter Stickland is tagja volt, végül három órás vita után a merészség helyett a biztonságot választottat – így Steve McQueen és az Éhség kapta a fődíjat, valamint a filmkritikusok díját is, közönségdíjas pedig az orosz Oxygen lett. Tegyük hozzá kissé gonoszkásan, hogy az Éhségnek amúgy is volt lengyel forgalmazója, így nem jelentett senkinek plusz kiadást a díjon felül. Volt azonban egy másik versenykategória a friss lengyel filmeknek. Az egyértelmű befutó itt a nálunk is megjelent, forradalminak mondott kultregény, a Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt alapján készült Xawery Żuławski alkotása volt – és ez is nyert – noha külföldieknek, beleértve e sorok íróját is, a film nézhetetlen volt. Lengyel ismerőseim a nyelvi leleményekre és a könyv remekül visszaadott hangulatára hivatkoztak, no és arra, hogy a főszereplő a ma legnépszerűbb lengyel férfiszínész, Borys Szyc.  
 
Kanada és Svédország is kiemelt helyet kapott, és a fesztivál legjobb filmjei részben a két országot bemutató válogatásból kerültek ki. Kezdjük is a svédekkel: a The Girl (rendezte Fredrik Edfeldt) egy egész nyárra egyedül maradó kislányról és az ő vad fantáziájáról szól, az elsőfilmes Johan Kling Darlingja pedig egy elkényeztetett szépség pokoljárását mutatja be a McDonald’sban, hűvösen, elegánsan. A Denis Villeneuve rendezte kanadai Polytechnique, amely egy antifeminista őrült egyetemi ámokfutását dokumentálja, a Pontypool pedig értelmiségi zombifilm, ahol a fertőzés szavakkal terjed, a helyszín pedig egy kisvárosi rádióadó. Az elmúlt két év sikereiből álló Panorama és Season nevű válogatások hozták a megbízható minőséget, olyan filmekkel, mint a belga burleszk, a Rumba, a remek finn The Visitor, amely Tarkovszkij képi világát idézi, von Trier Antikrisztusa, illetve a nálunk már forgalmazott Gomorra, Hajrá boldogság! és Libanoni keringő. Válogatni tehát volt miből, aki pedig másra vágyott, az mehetett Zagar, Realistic Crew vagy Cadik koncertre…