Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

KFT és Kistehén a BKH-ban
|
Budapest, Óbudai Kulturális Központ – Békásmegyeri Közösségi Ház, 2009. augusztus 30. 20:00
A június 17-én indult Óbudai Nyár programsorozat még javában tart. Ezt látszik alátámasztani többek között a KFT és a Kistehén Tánczenekar koncertje is, mely zenekarok a Békásmegyeri Közösségi Ház színpadán lépnek fel ugyanazon a napon
A nagy nyári fesztiválszezon közben persze, mint az közismert, van élet a világ olyan pontjain is, ahol a népsűrűség kisebb, mint hatvanezer fő/négyzetméter, és ez több, kivételes helyzetben hasznosnak is bizonyul. A hosszú szakaszt egymaga is folyamatosan választási lehetőséget biztosító programokkal kitöltő Óbudai Nyár még augusztus végén is tart, és olyan, talán kevéssé ismert koncert-helyszíneket is felhasznál, mint a Békásmegyeri Közösségi Ház. 30-án a Kistehén Tánczenekar műfaj-szintetizáló koncertjét a lassan harminc éve alapított örök visszatérő/jelenlévő KFT előadása követi majd, mert – például – annak idején Erdős Péternek megtetszett, és azt gondolta, a közönségnek is tetszeni fog.
spéter
2009.07.25
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.