A Dunaversitas Egyesület immár kilencedik alkalommal indítja el egyéves mozgóképszerkesztői-rendezői-operatőri mesterkurzusát. A 2009-2010-es tanév hallgatói a korábbi évfolyamokhoz hasonlóan mozgóképes elméleti előadásokon és filmkészítési gyakorlaton vehetnek részt. Az oktatás költségeit az egyesület biztosítja, illetve a Duna Televízió és filmszakmai alapítványok támogatják.
Kapcsolódó cikkek
A felvételt nyert hallgatók 2009. szeptemberétől kezdődően havonta egy alkalommal háromnapos foglalkozáson vesznek részt. Az elméleti előadások és filmelemzések általában (de nem kizárólag) az adott hét szerdai és csütörtöki napján, a műhelyfoglalkozások pénteken lesznek. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozása, a forgatás előkészítése, a felvett és összeállított anyagok véglegesítése történik.
Az előadásokat a résztvevők a Szent István Egyetem hallgatóival közösen látogatják. A mesterkurzus elvégzéséről, illetve a vizsgafilm elfogadásáról oklevelet kapnak. Az előadók a szakma jeles képviselői (fotóművészek, operatőrök, rendezők, forgatókönyvírók, hangmérnökök, televíziós szerkesztők, filmesztéták). A csoportvezető tanárok pedig Buglya Sándor, Horváth Z. Gergely és Lugossy László filmrendezők.
Jelentkezni 2009. augusztus 22-ig lehet e-mailben a dunaversitas@gmail.com címen vagy postai úton (Dunaversitas Egyesület, H-1016 Budapest, Mészáros u. 48.). A jelentkezőnek el kell küldenie szakmai életrajzát, valamint egy körülbelül 15-20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható film tervezetét (maximum két gépelt oldal terjedelemben). A filmterv címe: „Hétköznapi történet”.
A pályázó a kiírók követelménye szerint a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyesen megismert, hétköznapi élményét válassza témának. Kikötés továbbá, hogy a filmterv egy elbeszélhető történet szerkezetére törekedjen, annak ellenére, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből.
A felvételi szeptember elején lesz, pontos helyéről és időpontjáról írásban értesítik a jelentkezőket.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek