Ami az 1987-es Csillag Születik fesztiválon - az akkor hat tagot számláló Ede és a Bonanza Banzai néven - még megmosolyogtató lakodalmas szintipopnak indult, egy évvel később komoly fordulatot vett, és 1991-re egészen a Budapest Sportcsarnokig repítette a tehetségkutatót követő egy év mosolyszünet után Kovács Ákos (ének) és Hauber Zsolt (szintetizátorok) alapítók által újraindított, továbbá Menczel Gábor (szintetizátorok) érkezésével immár a klasszikus felállásúra bővült Bonanza Banzai együttest. Depeche Mode rajongóként öntudatlanul is jól lovagolták meg a hazai DM-őrületet, sikeresen igazítva a hazai igényekhez az angol csapat szintipop hangzását és megjelenését.
 
A hazai könnyűzene egyik legjobb programadó dalát (Induljon A Banzáj!) megíró, és már szinte a Beatles-mániát idéző rajongói reakciókat kiváltó csapat az 1994-es búcsúkoncerttel együtt összesen tíz stúdió-, koncert- és válogatásalbumot, valamint két koncert VHS-t jelentetett meg, a rajongóknak azonban mindeddig nélkülözniük kellett a lényegesen jobb minőségű DVD-kiadványokat. A huszadik évfordulóra tavaly végül megjelent egy a zenekar 1987 és 1992 közötti korszakát bemutató, az összes videoklipet tartalmazó, valamint koncertfelvételekkel, fotógalériával, archív felvételekkel és ritkaságokkal tarkított korong.
 
Most pedig itt a duplalemezes folytatás, mely a Budapest Sportcsarnokban megtartott Bonanzások Világtalálkozójaként hirdetett 1992-es, ’93-as és ’94-es Búcsúkoncertek anyagát jó kép- és hangminőségben tartalmazva kimerítő keresztmetszetét adja a csúcson lévő együttes munkásságának. A koncertek alapvetően csak a számsorrendben különböznek, a fellépések visszatérő rituálé szerint zajlanak: a komolyzenei felvezetés (Liszt: Les Preludes) után az együttes menedzsere köszönti a közönséget, majd az - Ákos pár szólógitárral előadott dalával is színesített - intenzív buli után a zenekar az Adjon Isten Jó Éjszakát című népdallal zárja az estét.
 
A banda komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy a kor legmodernebb fény- és hangtechnikáját alkalmazza, ennek ellenére a mai szemmel lassúnak tűnő vágásnak köszönhetően nem sikerül teljes mértékben közvetíteni a koncert és a zene hangulatát. (Érdemes összevetni a koncertfelvételeket a ’88-as Pop Meccs Gála sokkal pörgősebbre és trendibbre vágott felvételével.) Pedig Ákos a szintetizátorokkal elkerített két társa helyett is keményen dolgozik, föl-alá szaladgál, gesztikulál, a közönség pedig veszi a lapot, és minden rezdülésére azonnal reagál - tényleg fanatikus rajongókkal van dolgunk.
 
A koncerthangulat érdekes módon csak az extrák között fellelhető 1990-es Pecsa-beli buli rossz képi és hangminőségű VHS-felvételén jön át igazán, és az Ákos és a közönség közötti interakció is itt a legintenzívebb, nyilván a kisebb térnek köszönhetően. A további extrák között a koncert előkészületeit megörökítő Beszerelés-klip ill. a Kulisszák mögött elég érdektelen, érdekes viszont összehasonlítani a ’91-es és ’94-es dedikálás menetét, de a ’92-ben a Budai várban tartott aranylemez-átadással egybekötött sajtótájékoztató is tartalmaz mosolyra fakasztó pillanatokat. A Kezemet Nyújtom (végső búcsú...) taktusai alatt pedig az átszellemült és a sírás határán álló rajongókat pásztázza a kamera.
 
A huszonegyedik évfordulóra megjelent dupla kiadvány gyaníthatóan az összes volt Bonanzás polcán ott fog díszelegni a fiatalság megidézése végett, a mai tinik pedig egy korszak lenyomatát őrző érdekességként vehetik kezükbe, és eldönthetik, hogy Ákos szövegein túl vajon a zene is kiállta-e az idő próbáját.