Az amerikai Filmakadémia Beverly Hillsben bejelentette, hogy az Oscar-gálán ezentúl, a 2010-es évtől kezdődően a legjobb film kategória jelöltjeinek számát az eddigi ötről tízre emelik.
„Több mint hat évtized után az Akadémia némileg visszatér korábbi gyökereihez, amikor úgy döntünk, hogy egy szélesebb mezőny kelhet versenyre az év legelismertebb díjáért. A végkimenetelen ez természetesen nem változtat (továbbra is egy győztese lesz a legjobb film kategóriának), de a verseny végső finisében nemcsak öt, hanem tíz nagyszerű 2009-es film vehet részt a következő gálán” – mondta Sid Ganis, az Oscar odaítéléséről döntő Akadémia elnöke.
Ez a döntés szakértők szerint reakció arra, az intézményt ért korábbi kritikára, hogy az olyan, mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert arató filmek, mint például A sötét lovag az úgynevezett művészfilmek (mint például A felolvasó) miatt eddig kiszorultak a legjobb film díjáért zajló versenyből. Az Oscar-díjak első 16 évében egyébként még összesen tíz jelölt film versenyzett a legjobb filmnek járó arany szobrocskáért – az utolsó klasszikus, mely kilenc vetélytársát kiütve nyerte el a díjat, a Casablanca volt 1943-ban.
„Ez a lehetőség, hogy tíz jelölt is lesz a legjobb film kategóriában, esélyt ad az Akadémia szavazati joggal bíró tagjainak arra, hogy felismerjék és vegyék is figyelembe azokat a fantasztikus alkotásokat, amik eddig is gyakran felbukkantak az Oscar egyéb kategóriáiban, de kiszorultak a legfontosabb elismerésért folyó versengésből” – nyilatkozta Ganis. „Már alig várom, hogy jövő februárban, amikor a jelöléseket bejelentjük, kiderüljön, hogy is néz majd ki ez az új, tízes lista” – tette hozzá.
A 82. Oscar-gála jelöléseit egyébként 2010. február 2-án fogják nyilvánosságra hozni, a 2009-es év legjobb filmalkotásait elismerő díjátadóra pedig ezúttal is a hollywoodi Kodak Theatre-ben kerül sor, 2010. március 7-én. A 2009-ben lezajlott gálán – mint arról korábban beszámoltunk – a legtöbb díjat (szám szerint nyolcat) a Gettó milliomos című film vihette haza.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek