Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

The Boat That Rocked Soundtrack
|
olvasói:
(0)
1966-ban, a brit popzene fénykorában a BBC mindössze heti két óra rock'n'rollt sugározhatott hetente. Létezett azonban egy kalózrádió, mely napi 24 órában borzolta a keménykalapos konzervatívok idegeit, és állított maga mellé 25 millió hallgatót. A sztori már önmagában telitaláltat, főleg Richard Curtis forgatókönyvíró (Négy esküvő, egy temetés, Bridget Jones naplója) tollából.
A duplalemezes soundtrack azonban aligha tartogat nagyobb izgalmat, mint a kubai országgyűlési választások. Az albumon feltűnik a The Kinks, a The Beach Boys, a The Turtles, a Cream, illetve az összes Beatles- és Buddy Holly-imitátor, akik hatására anno magától kiugrott a piros nyelű fésű a fater farzsebéből.
 
A legtöbb mai fiatal azonban a hasonszőrű geronto-beat zenék hatására fénysebességgel hangolja el a rádiót a Slágerről, netalántán fenyegetően lóbálja rugósbicskáját az egyházashetyei nosztalgiadiszkó DJ-je előtt. Az album tehát semmivel nem nyújt többet, mint a benzinkutaknál kétszáz forintért megvásárolható Rock Classics-jellegű kalózlemezek, néhány kiemelkedő momentum azonban így is fellelhető rajta.
 
Ilyen pl. a The Who My Generation című igen nyers klasszikusa, mely nélkül Joey Ramone és Sid Vicious talán még ma is pirospozsgás arcú hajléktalanként tengetné mindennapjait. A The Wind Cries Mary Jimi Hendrix visszafogottabb, blues-osabb alkotásai közül való, a benne buzgó feeling alapján Afganisztán éves máktermése csordogálhatott a mester ereiben, amikor megalkotta. A Procol Harum A Whiter Shade Of Pale című romantikus dala jelentős hatást gyakorolt a progresszív rockra, de feltehetőleg annál kedvezőtlenebb befolyással bírt a családtervezés intézményére. Végezetül pedig itt van nekünk David Bowie és a Let's Dance, immár 1983-ból, a korszakból, mely bár egy fatális félreértésen alapult, mégis szép számmal termelt ki vállalható slágereket is.
 
Mindent egybevetve bátran kijelenthetjük, hogy a Rockhajó filmzenealbum jobbára felesleges kiadvány, ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy a film - már csak Philip Seymour Hoffman miatt is - okoz majd néhány emlékezetes pillanatot.
kirsch
2009.06.21
|
Szerintem haver te totál el vagy tévedve, inkább hanyagold az írást ha csak ennyire tellik tőled.
Kóbor lélek
|
2009-10-16 00:25:43
Ebben a filmben a zene értékelhető egyedül meg 1-2 karakter.
Kremy
|
2009-09-28 18:38:09
Egyházashetyén Creamet meg Kinkset nyomatnak a diszkóban?? Éljeen, ezentúl utazom le oda bulizni!!!

Ne viccelődjünk már. Csak Raining man meg I will survive megy retro címke alatt. Ami azért se nem Who, se nem Bowie.
Neela
|
2009-09-05 19:30:04
Érdekes, mert nekem pont az tűnt fel a filmben, hogy bár nem rajongok ennek a kornak a zenéiért, az összeválogatott számok annyira ott vannak! Persze a zenei CD-t még nem hallgattam meg, de a filmben nagyon jól működnek a zenék, pont úgy, mint anno a Love Actually-ben. Ha nem láttam volna a Rockhajót, némelyik dalról tuti, hogy én is sietve elhangolnék, ha a rádióban kísértene, de így, a filmmel együtt már van egy olyan hangulatuk, ami miatt szívesen meghallgatom őket. Sőt. Így kell az új generáció számára újraértelmezni a 60-as évek zenéjét:). A "geronto-" jelző pedig bár rendkívül nagyon szellemes, szerintem túlzás, nem volt az olyan régen...
vertigogirl
|
2009-08-17 23:50:29
Kompresszor, bocs, de aki ilyet leír, annak fogalma sincs a zenéről, szóval ha megengeded, akkor nem is pazarolnék rád több szót.
escsé
|
2009-06-23 14:26:46
Gyerekek, ne komolytalankodjunk már! A The Kinks legfeljebb a kockakeretes szemüveges brit buzirock jeles képviselői előtt minősül követendő példának.
kompresszor
|
2009-06-23 13:10:42
Csak egyetérteni tudok az előttem szólókkal. Tényleg hajmeresztő írás már megint. Kedves kirsch, ha nem vetted volna észre, akkor a kétezres évek pont arról szól, hogy kurva sok fiatal fedezte fel az általad "geronto-beat"-nek nevezett zenekarokat, és alakítottak együtteseket, és tették végre izgalmassá megint a popzenét. És tessék szépen meghallgatni a Beach Boystól a Pet Sounds-ot, mert arról azért illik tudni, hogy minden idők egyik legjobb poplemeze.
escsé
|
2009-06-23 11:03:33
Ugyan, érthető, hogy a szerző nem tud mit kezdeni a Kinks-szel és a Beach Boys-szal, sehol egy fincsi breakbeat, hát miféle zene az ilyen?
pussy
|
2009-06-22 16:22:33
izgi=igazi
folytatódik
|
2009-06-21 23:37:03
Ja, és persze süt a cikkből az a végtelenül buta, a hatvanas évek teljes meg nem értése, miszerint csak Hendrix, meg a köcsög, IGÉNYES prog-rock, meg a Who az igzi. Hát barátom, hülye vagy, de nagyon.
folytatódik
|
2009-06-21 23:35:17
Sebaj, lassan kezdjük megszokni a dilettantizmust...
folytatódik
|
2009-06-21 23:33:18
Geronto-beat, látom egy újabb "szakértő" írás született. Haver, jobb ha tőlem tudod, hogy Kinks-nél és Beach Boysnál csak a Beatles volt jobb zenekar a hatvanas években. És szerencsére egyre több fiatal fedezi fel őket, szóval baromságot beszéltél, ismét.
folytatódik
|
2009-06-21 23:28:04
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.