Eddigi legnagyobb koncertturnéját kezdte meg péntek este a Take That: a zenekar húsz stadionban több mint egymillió rajongónak játszik Nagy-Britanniában.
A Circus Live elnevezésű turné iránt elképesztő az érdeklődés: az együttes hónapokkal ezelőtt pillanatok alatt értékesítette az összes jegyet a koncertekre, az érdeklődők összesen 50 millió fontért (16,4 milliárd forint) váltottak belépőt a fellépésekre. Mindez azt jelenti, hogy a kevesebb mint két hónapos, 20 állomásos brit turnéra összesen több mint egymillió jegyet értékesítettek. Ez negyedmillióval több belépő, mint amennyit Michael Jackson, vagy az Oasis adott el soros fellépéseire, ezzel a Take That minden idők legnagyobb koncertkörútját bonyolítja a szigetországban.
A turné nyitányán Pénteken este 94 ezres közönség előtt lépett fel a zenekar a sunderlandi stadionban, innen Coventrybe, Dublinba, Cardiffba és Glasgowba utazik az együttes, később Manchester és a londoni Wembley is sorra kerül.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek