Újabb remake-re készülnek Hollywoodban: ezúttal egy modern klasszikust, az 1990-es Total Recall – Az emlékmás című sci-fi thrillert gondolják újra.
A remake forgatókönyvén már el is kezdett dolgozni Kurt Wimmer, az Equilibrium és az Ultraviola rendezője, akinek már van egyébként némi gyakorlata a kultfilmek feldolgozásában, hiszen ő írta az 1999-es A Thomas Crown ügy forgatókönyvét (amely az azonos című 1968-as klasszikus újrája).
Az emlékmás-remake-et gyártó Columbia Pictures stúdió közlése szerint a 2011-ben bemutatandó film „aktualizált adaptáció” lesz (az eredeti mű ugyanis a neves sci-fi szerző, Philip K. Dick novellája, az Emlékárusítás nagyban és kicsiben alapján készült). Azt viszont még nem tudni, ki játssza majd a főszerepet az új Emlékmásban.
Az eredeti filmben – amit Paul Verhoeven rendezett – Arnold Schwarzenegger, Rachel Ticotin, Sharon Stone és Michael Ironside játszották a főbb szerepeket. Az emlékmás 2084-ben játszódó cselekménye szerint az építőmunkásként dolgozó Douglas Quaid az Emlékezet Rt-hez, egy virtuális utazási irodához fordul, hogy egy, a Marsra történő utazás mesterséges emlékeit plántálják az agyába.
Doug ráadásul nem saját személyében, hanem egy titkosügynök szerepében szeretne részt venni a szóban forgó virtuális vakáción. Csakhogy az emlékek beültetésénél hiba csúszik az eljárásba, s a férfi élete gyökeresen megváltozik – még az is lehet, hogy egyáltalán nem az a személy, akinek addig hitte magát...

2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek