A zenekar új lemezét független kiadásban jelenteti meg különböző partnerek segítségével.
A Pearl Jamnek nemrégiben járt le a 18 évvel ezelőtt megkötött lemezszerződése a Sonyval, és az együttes úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg azt, és nem ír alá másik kiadóhoz sem. A hamarosan megjelenő Backspacer című lemez lényegében saját kiadásban, független terjesztők segítségével jut el a rajongókhoz az Egyesült Államokban. A zenekar megállapodott a Target nevű áruházlánccal, valamint egy mobilszolgáltatóval, egy játékcéggel és több kisebb online indie-forgalmazóval, amelyek egymástól függetlenül terítik majd az albumot.
"Egyelőre alakulóban van a dolog, és miután még újdonság számunkra a független kiadás, nem is próbáljuk egyből megváltani a világot, inkább kisebb lépésekben haladunk. Mindig is azt szerettük volna, ha függetlenek maradhatnánk mindenkitől és szabadon rendelkezhetnénk a saját anyagaink fölött. A lemezkiadás napról napra változik, jelenleg ennél jobb megoldást nem tudtunk találni az amerikai terjesztésre. Akár jó, akár rossz, most már végigvisszük, és meglátjuk, tanulnunk kell-e a hibáinkból a következő alkalommal" - nyilatkozta Kelly Curtis, a zenekar menedzsere.
(NME)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek