(S*10 Records)
A nevében Fenyő Miki rapkarrierje előtt tisztelgő IMMC (In Memoriam Michael Christmas) együttes mikrofonos legendája, a biciklisfutárként is közismert Buppa szólólemeze végre megérkezett. Underground hiphop körökben ez nagy örömhírnek számít, hiszen az IMMC 2002-es albuma, a Scandallum volt a rapper első és utolsó hosszabb anyaga ezidáig. A köztes időben leginkább a Ludditák állandó vendégeként lehetett találkozni vele élőben és felvételen egyaránt (Porcogó, Tizenegyes), de feltűnt az Animal Cannibals legutóbbi Mindent lehet (Rap Diszkó) albumának Budapest nyáron című klipslágerében, valamint szerepelt az S*10 kiadó Pocket Rocket című válogatásán (amit szintén melegen ajánlunk a hazai hiphopra kíváncsiak figyelmébe). A 2008 végén kijött négyszámos Flaster Master maxi után – amint azt hősünk januári interjúnkban ígérte – 2009 tavaszára tényleg megjelent a teljes Buppa-anyag.

Az eltelt hét évet lazán átugorva Buppa Boy onnan folytatta a történetet, ahol az IMMC-vel abbahagyta (sőt az IMMC-tagságot szerepeltető In Memorian IMMC című számmal konkrétan meg is tereti az összeköttetést). Szlenggel terhelt dumaszínház ez a Royal Fixi Club, központban a biciklivel, no meg vixelt flaszterrel, DJ-kkel, graffitisekkel, zsebrakétával és (electric) boogie-val. A zenék többségét Buppa mellett ezúttal a Ludditák gitáros-hangmérnöke, Vasti és Mr Masters szállította, de egy dalt a régi zenésztárs Shabaak, kettőt pedig egy új tehetség, Takeshi jegyez, míg mikrofonos segítséget Balek MC és Azur nyújtottak a már említett IMMC mellett.
Az album piros papírtokja stílszerűen egy futártáskát formáz, amelyet kinyitva hozzájutunk a biciklikereket ábrázoló koronghoz, egy bringás rajongóknak kedveskedő laminált Buppa/Royal Fixi Club-küllőkártyához, továbbá egy futárszolgálatos formanyomtatványra gépelve két A/4-es oldalnyi dalszöveghez, ami jó szolgálatot tesz az elburjánzó szövegszövet alapos kivesézésénél. Ezt kár lenne kihagyni, mivel fény derül roppant szórakoztató részletekre, amelyek felett a nagy sebesség miatt esetleg elsiklana a hallgató figyelme. A CBI (Cycle Banditos Illegal) utolsó soraiban például hősünk igazán mókásan fogalmazza meg napjaink egyik égető problémájának, a Budapestet megbénító autóáradatnak lényegét. Persze nem mindegyik dalban van ilyen aktuális mondanivaló, de az örök témákról, a táncról és zenéről (Újtáncteszt, Funktematika, Mr Masters) vagy a graffitiről (Greff) szóló sorok is üthetnek nagyot. A „Flaszter Maszter egy betondetonátor robbanást halaszt el”, vagy a „nyomja a breaket / látszik rajta, megint megevett tíz space cake-et” és társaik miatt ez a lemez is megéri az árát. Tessék felvenni a hullámot!

Linkek
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek