Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Star Trek: Matt Damon kimaradt
|
Nemrégiben kiderült, hogy az eredeti tervek szerint Matt Damon is szerepelt volna az új Star Trek-moziban – méghozzá egy elég fontos szerepben...
Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy Matt Damon játssza a fiatal Kirk kapitányt (akinek figuráját a klasszikus sci-fi-sorozatban William Shatner tette kultikussá). J.J. Abrams rendező meg is kereste a sztárt, és sokat beszélgettek a filmről, Damon azonban a végén nemet mondott, mert úgy érezte, nem neki való az Enterprise űrhajó kapitányának szerepe. 
 
„Mindennek megvan a maga oka. Kezdetben sztárokban gondolkodtunk, de így utólag nem bánom, hogy csupa ismeretlen színésszel készült el a film. Jó, dolog, hogy a közönség nem tudja őket korábbi karakterekkel azonosítani” – nyilatkozta a rendező. 
 
James T. Kirk szerepét egyébként végül Chris Pine kapta meg. A 29 éves színészt eddig nem sok filmben láthattuk, főszerepet pedig még annál is ritkábban kapott. Kisebb szerepekben feltűnt a Neveletlen hercegnő 2-ben és a Füstölgő Ászokban, ezenkívül a Vak-randi és a Cserebere szerencse című filmekben játszott. Ázsiója azonban a Star Trek-szerep után határozottan emelkedni kezdett: jelenleg egyszerre négy filmen is dolgozik. 
 
Matt Damon pedig most már nagyon bánhatja, hogy nem vállalta el a szerepet, mert az új Star Trek fantasztikus siker, ahol csak bemutatták, és immár biztos, hogy a filmmel új sorozat indul útjára. Hazánkban május 7-től válthatunk jegyet rá a mozikban. 
 
 
UIP
2009.04.27
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.