Miller 2009
|
Miller Zoltán az egykori Emberek együttes frontembere tavaly jelentette meg első önálló albumát Fehér és Fekete címmel, ami nem kis sikert aratott. Számos színházi szerep eljátszása után, két nagysikerű lemezbemutató koncert után, nyáron újra a nagyközönség elé áll, immár több saját szerzeménnyel is.
- Milyen számok lesznek hallhatóak a koncerten? 
 
- Tavaly októberben jelent meg az első szólóalbumom, Fehér és Fekete címmel, amelyen hallható hat saját szerzeményem is. Ezek a dalok olyan élményekről, érzésekről, tapasztalatokról szólnak, amelyek az elmúlt 10-12 évben gyűltek fel bennem, mígnem dalokká, dalszövegekké álltak össze. Fontosak nekem, rólam szólnak, ezért biztosan elhangzanak majd. Azonban nem véletlen, hogy a koncert címe nem azonos a lemez címével, idén nyáron ugyanis a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy teljesen más zenei csemegét kap majd a nagyközönség. Olyan számokkal is készülök, amelyeket nem vagy csak nagyon ritkán, szűk körben hallhattak tőlem. Nem szeretnék csalódást okozni a Csináljuk a fesztivált! Rajongóinak sem, ezért azokból a dalokból is összeállítok egy csokrot, amelyeket a műsor idei szériájában énekeltem. 
 
- Kik a zenei példaképeid? 
 
- Nagyon szeretem a rockzenét. Sok évvel ezelőtt volt egy zenekarom és természetesen mi is úgy kezdtük, mint a többi, a fő profilunk a Guns N’ Roses, Led Zeppelin és Deep Purple számok voltak. Tavaly kisfiammal, Dáviddal például elrepültünk Londonba egy Bon Jovi koncertre - óriási élmény volt. A Duran Duran pedig, még ma is nagy kedvencem. A lemezemen hallhatók a feldolgozások között Máté Péter - az ő örökzöldjével nyertem meg a Csináljuk a fesztivált! második szériáját - és Dés László dalok is, ez egyfajta tiszteletadás a részemről. Ezek a nagyszerű művészek olyan maradandót alkottak, amire én is törekszem - majd az idő eldönti sikerül-e. 
 
- Tavaly inkább "csendesebb, zártabb" koncertjeid voltak, idén viszont eltérsz ettől és inkább szabadtérre mész. Mennyivel lesz másabb maga a koncert? 
 
- Tavaly két koncertem volt, a lemezbemutató a MÜPA-ban és egy ráadáskoncert a Tháliában. Mindkettő nagyon jól sikerült, teltházas volt, és mindkettőnél a legnagyobb hangsúlyt a minőségi zene, a tökéletes hangzás kapta. Ezen felül igyekeztem kihasználni a helyszínek adta lehetőségeket, a MÜPA-s koncert unpluggedosabb volt, ami musical sémákat is felvonultatott, a Tháliában pedig egy "klubszerű" fellépést adtam, mert a hely alkalmas a közönséggel való bensőséges kapcsolat megteremtéséhez. Most a Margitszigeten egy komolyan "felöltöztetett" nagyszabású koncertre készülök, mely alaposan meg lesz tűzdelve, látvány- és showelemekkel, sztárvendégnek pedig Mészáros Árpád Zsoltot (M.Á.ZS.) kértem fel, aki jó barátom is. 
 
- Melyik a legkedvesebb saját szerzeményed? Miért pont az? 
 
- Nehéz lenne választani, nincs fontossági sorrend. Úgy gondolom, hogy az Önarckép című dal szövege sikerült a legjobban, de minden saját dalom én vagyok. Az életem valamelyik szakaszához kötődik, abból született. Az elmúlt idők érzéseit tükrözik: az elmúlt tíz év szerelmeit, gyötrelmeit, kudarcait. A világgal való örök harcot... 
 
- Milyen terveid vannak még erre a évre? Hol találkozhatnak még veled a rajongóid? 
 
- Tervezek őszre egy koncertturnét, amelynek nagyobb vidéki városok lesznek a helyszínei, de erről többet most nem szeretnék elárulni. Egyenlőre gőzerővel dolgozom a szigeti koncerten. 
 
- Melyik volt a legemlékezetesebb színpadi szereped? 
 
- Minden szerepemhez kötődöm, másképp ez nem is lehet. Ha mégis választanom kell, akkor 1999-ben Marius szerepe a Nyomorultakban, azzal debütáltam a Madách Színházban, és azzal zárult le az életem egyik nagyon nehéz időszaka... 

Miller 2009 - Miller Zoltán nagyszabású koncertshowja 

Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 2009. június 19. péntek, 20.00 
 

Forrás: Est.Tv Magazin  
 
 
 
 
2009.04.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
21:15
A tűzben edzett férfi
amerikai-angol akciókrimi, 2004
21:20
Pánikszoba
amerikai akcióthriller, 2002
21:30
Hanna - Gyilkos természet
amerikai-angol-német thriller, 2011
21:45
Ima egy haldoklóért
amerikai filmdráma, 1987
22:05
Válóperesek válása
francia vígjáték, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.