78 éves korában, hosszan tartó betegséget követően elhunyt J.G. Ballard író, akinek Karambol és A nap birodalma című könyvei alapján kultikus filmek is készültek. A szerző vasárnap távozott.
Ügynöke, Margaret Hanbury közlése szerint Ballard már évek óta betegeskedett, és április 19-én, vasárnap reggel halt meg. Habár James G. Ballardot elsősorban science fiction-írónak szokás tekinteni, ő maga úgy határozta meg könyveit mint amelyek „a jövő pszichológiáját festik le”.
A szerző legelismertebb műve A nap birodalma című regény, amely saját gyermekkori emlékein alapul: gyerekként ugyanis három évet töltött el Kínában egy japánok által fenntartott fogolytáborban. Mindez a II. világháború idején történt, amikor Ballard 12 éves volt. A raboskodást követően szüleivel és húgával Sanghaj emigráns közösségének körében éltek. A nap birodalma alapján 1987-ben Steven Spielberg forgatott filmet a még gyerek Christian Bale és John Malkovich főszereplésével.
Később Ballard Nagy-Britanniába költözött, ahol a hatvanas évek elején lett hivatásos író. Pályája során 15 regényt és számos novellát írt. A nap birodalma mellett másik leghíresebb, pontosabban -hírhedtebb műve a Karambol, melyből David Cronenberg forgatott botrányfilmet. A regény és a film olyan emberekről szól, akik véres karambolok hatására éreznek szexuális vágyat.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek