(Tom-Tom Records)
Váczi Eszter különleges bársonyos-fátyolos altját a kilencvenes évek végén a Jazz+Az egyik énekhangjaként ismerte és szerette meg az ország, és igazából már az ezredfordulón sztárrá lehetett volna a maga jogán is (lásd 2001-es interjúnkat vagy az annak az évnek a legnagyobb hazai slágerévé váló Egyedül című duettet Beryvel!), de saját produkcióit nem igazán sikerült érvényesítenie: sem a kilenctagú Szörp acid jazz és funky tánczenéjével, sem a Váczi Eszter Quintet, illetve Quartet dzsesszes repertoárjával nem jutott nagylemezhez, nem utolsó sorban a kiadók rövidlátása miatt. A Sadéhoz mérhető hanggal megáldott énekesnő 2006-ban Frenk zenekarában és Szívzörejek című bemutatkozó lemezén is felbukkant vokalistaként, de a saját albumával továbbra is késett – egészen mostanáig.

Az énekesnő 2008-ban a Quartet tagjaival állt neki végre egy saját szerzői anyag elkészítésének, amit a Tom-Tom Records karolt fel. Sokat kellett rá várni, de megérte, mert egy érett, átgondolt, rendkívül színvonalas mainstream dzsesszlemez született, ami remélhetőleg végre utat talál a szélesebb közönség szívéhez is, hiszen jóformán minden dala fülbemászó darab – ráadásul Eszter ezen a lemezen nemcsak énekesnőként, hanem szövegíróként, sőt két számban zeneszerzőként is bizonyít.
A Váczi Eszter Quartet zenészei, a zongorista Gátos Iván, a basszusgitáros Gátos Bálint és a dobos Mike Zsolt a Szörpben is az énekesnő társai (sőt az albumon itt-ott felbukkannak további Szörp-tagok is), így több dalt is átvettek annak repertoárjából: az együttes egyetlen hivatalos kislemezén 2003-ban megjelent Keresd velem! például érzéki szvinges hangszerelést, a Voltak órák pedig bossa novás hangulatot kapott. A lemezen található tizenegy dalból tíz szövegét Eszter jegyzi, megcsillantva humorát, mélységét, érzékenységét és intelligenciáját – a kissé még botladozó Szemtől szemben című nyitódal után már végig magabiztosan uralja az anyagot. Külön öröm, hogy az utóbbi időkben megjelent angol nyelvű hazai dzsesszlemezek (Kozma Orsi Quartet: Hide And Seek, Harcsa Veronika: You Don't Know It's You, Red Baggage) között valaki végre ki mer állni saját magyar szövegekkel, közérthetően, de mégsem sablonokban beszélve. Eszter zeneszerzői szárnypróbálgatásai is figyelemre méltóak: az Emil RuleZ!-es szótagolással operáló Mit tennél a helyemben? mind szövegében, mind szvinges hangszerelésében és előadásmódjában briliánsan humoros és csipkelődő, a lemezt lezáró Te nem tudod, mi az a szerelem egyszerű zongorakíséretével pedig hirtelen fájón tragikus hangulatot teremt (hallgatása közben eszünkbe juthat a Képzelt riport hasonlóan tragikus dala, a Nem akarom látni).
Az album többi számának a pop és dzsessz határán egyensúlyozó igényes zenéje és hangszerelése nagyrészt Gátos Iván munkája, egy dalnak pedig öccse, a produkció grafikai arculatáért is felelős Gátos Bálint a zeneszerzője (Elmondtál mindent). Bár előképeket akár a magyar könnyűzenében is találhatunk (az előbb említett Emil RuleZ! vagy Presser Gábor mellett legkézenfekvőbb az egykori Jazz+Az-os kolléga, Dés László hatását említeni, aki a Szeretném megpróbálni című számban szaxofonon is közreműködik, a Bereményi Gézával írt Átutazó című 1985-ös Udvaros Dorottya-nagylemez nyitódalát, a Hóesést pedig „kölcsönadta” Eszternek), és több stílus is megidéződik, a dallamdús anyag mégis nagyon egységes, alapvetően napfényes hozzáállásával könnyedén szippantja be és vezeti végig a hallgatót a párkapcsolatok édes-bús világában. Tökéletesen időzített album: tavasz van, essen mindenki szerelembe!

1 komment|Szólj hozzá!
http://www.youtube.com/watch?v=ENQGxqTRiQA
voltak órák
amikor úgy tűnt mintha várna
valamire várna minden perc
ahogy a tél is várta
de talán pont mi vártuk azt
a balzsamos tavaszt
egy fuvallatot mára
és voltak esték
amik a végtelent keresték
színe vesztett pokrócokon
álmainkat lesték
végül szerte szálltak
végleg tovább álltak
csak néhány foszlott emlék
amit itt hagytak a mának
csak a nevetés maradt
vele meg a feledés szalad
előre
neked is épp ez a féktelen érzelem
veszett el belőle..
és voltak tájak
mik képzeletben vártak
kéz a kézben jártunk valahol
lehet hogy egy macskaköves utca követ
pont egy nyári tisztást
mi piknikezni kezdtünk
vagy éppen szeretkeztünk
és volt egy szobám
régi illatokkal
félig nyitott ablak
fakult csillagokkal
mégis ez lett a hely
ahol megbújhatunk végre
bedőlt randevúknak
poros helyszínére
csak a nevetés maradt
vele meg a feledés szalad
előre
neked is épp ez a féktelen érzelem
veszett el belőle..
voltak órák
amikor úgy tűnt mintha várna
valamire várna minden perc
ahogy a tél is várta
de talán pont mi vártuk azt
a balzsamos tavaszt
egy fuvallatot mára
és voltak esték
amik a végtelent keresték
színe vesztett pokrócokon
álmainkat lesték
végül szerte szálltak
végleg tovább álltak
csak néhány foszlott emlék
amit itt hagytak a mának
csak a nevetés maradt
vele meg a feledés szalad
előre
neked is épp ez a féktelen érzelem
veszett el belőle..
és voltak tájak
mik képzeletben vártak
kéz a kézben jártunk valahol
lehet hogy egy macskaköves utca követ
pont egy nyári tisztást
mi piknikezni kezdtünk
vagy éppen szeretkeztünk
és volt egy szobám
régi illatokkal
félig nyitott ablak
fakult csillagokkal
mégis ez lett a hely
ahol megbújhatunk végre
bedőlt randevúknak
poros helyszínére
csak a nevetés maradt
vele meg a feledés szalad
előre
neked is épp ez a féktelen érzelem
veszett el belőle..
akisnaív
|
2009-11-01 22:50:06
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek