Pimasz úr - Interjú Papp Gergővel
|
Papp Gergő számára a tavalyi év nem sikerült úgy, ahogyan szerette volna, de nagyon úgy fest az idei év, viszont annál jobban kezdődött. Gergő nem csak a Pimasz úrral tér vissza a képernyőre, de egy pókerműsorban is, mint házigazda láthatjuk majd. Gergővel a Viasat3-on induló új műsorai kapcsán beszélgettünk.
- Pimasz úr mikor és hogyan született meg?  
 
- 2005 novemberében kezdtem el a Tv2 Naplójában dolgozni, és ha jól emlékszem, egy éve voltam ott, amikor egy nyáron felhívott Sváby azzal, hogy a felesége szerint nagyon kellene már egy olyan műsor, amiben a „pofátlan parasztokat” szembesítjük a viselkedésükkel. A beszélgetés közben kitaláltuk a részleteket is - ilyen típusú, a mindennapokat megkeserítő emberekkel nem nagyon foglalkozott korábban egy műsor sem-, úgyhogy valójában Pimasz úr Sváby Andrásnak és a feleségének köszönhető. Igaz, a név később jött, Szalay Ádám, a Napló főszerkesztője biggyesztette rám. 
 
- Civilben is ilyen beszólós vagy? 
 
- Én világéletemben jól nevelt gyereknek tartottam magam, de nyilván nem tudtam volna ennyire hitelesen csinálni ezt az egészet és éveken át hozni ezt a figurát, ha nem lenne ilyen az alaptermészetem. Nyilván más, ha ott van melletted egy tévéstáb, a kamera jelenléte biztonságot ad, és persze nem megyek oda mindenkihez szóvá tenni valamit, nem ez tölti ki a napomat. De az életben is ilyen vagyok, megküzdök a pofátlanságok ellen, ha valaki az orrom előtt szemetel, vagy nem szedi fel a kutyájának a piszkát, arra biztosan rászólok. 
 
- Mennyiben lesz más az új Pimasz úr és a műsor tematikája? 
 
- Nagyon más témákkal lehetett foglalkozni a Naplóban, mint a Viasat3 műsorában, hiszen a csatornának egészen más a nézőközönsége, más a korosztály, akik egészen más témákat igényelnek. A csatorna ki is kötötte, hogy nem szeretne társadalmi, illetve politikai témákat. Így tehát sokkal könnyedebb lesz a műsor. Az is a szerencsém, hogy az a figura, amit kér tőlem a Viasat3, valójában én vagyok. Ez egy szemlélet, ami a lényemből fakad. Ha ügyefogyottként csetlek-botlok valahol, az ugyanannyira Pimasz úr karaktere, mint az, ha vagányul kiosztok valakit. Ami újdonság és egy kicsit továbbviszi a Naplós riportokat, az új műsoromnak az alapja is: a bemutatott jelenséget meg is élem. Ez a műsor alcíme is egyben: „Pimasz úr. Megmutatni és megélni”. Lehetőség lesz a szórakozásra, a játékra, bár ez azért a Naplóból sem hiányzott mindig. Például, amikor a lomtalanító maffiáról készítettem riportot, én is elmaszkíroztam magam és elvegyültem közöttük. A műsor pontosan erről a beépülésről szól. Ha például túlsúlyos emberekről forgatok, akkor biztosan kipróbálom, hogy milyen lehet 150 kilósan élni az életet, hogy lehet közlekedni, munkát találni. Persze a jó ízlés határain belül maradunk, de ugyanez a „megélés” vonatkozik a BKV-ellenőrökre - nem csupán bemutatom őket, hanem közéjük is állok - vagy a tinédzserekre - megmutatom, hogy hová járnak szórakozni és szintén beépülök közéjük. Persze lesznek olyan témák és adódnak olyan helyzetek, ahol elkerülhetetlen a konfrontáció, a veszekedés és a számonkérés, de a műsor alaphangulata könnyedebb lesz, több humorral, több zenével, több játékkal. 
 
- Melyik volt számodra a legemlékezetesebb Pimasz úr forgatás? 
 
- Nagyon szerettem a kutyaszaros forgatást, amikor az emberek után vittem a kutyájuk által otthagyott piszkot. A nézők körében azt hiszem a mozgássérült parkolókat elfoglalókról szóló riport volt a legnépszerűbb, amikor a bevásárlóközpontok parkolóiban álltak be ezekre a helyekre emberek. De szerettem azt is, amikor a kismamákról forgattunk és azokat a nem túl udvarias embereket szembesítettük velük, akik nem adták át nekik a helyet a járműveken, vagy azt, amikor a zebrán átkelés nehézségeit mutattuk be. Ezek mind nagyon fontos témák voltak, és úgy tűnik ezekkel sikerült másoknak a szemét is felnyitnom. Nagy büszkeségem, hogy az Attila úton csináltak három járdaszigetet, és ezért és a fővárosért tett érdemeimért most pénteken megkapom a Csengery Antal-díjat. Erre tényleg nagyon büszke vagyok, mert ez az első díj, amit életem során kaptam. Eddig csak atlétikából volt egy oklevelem a harmadik helyezésemért, de az is Bab Gergő néven, mert félrehallották. 
 
- Ha időd engedi, milyen műsorokat nézel?  
 
- Nagyon szeretek tévézni, rengeteg műsort nézek, de olyat, amit én próbálok kikísérletezni, nem is nagyon láttam még. Ez egy érdekes elegye a Kész átverésnek, vagy inkább a kandikamerás műsoroknak és a riportnak. Egyébként pedig nagyon szeretem a riportműsorokat. Franciául beszélek a legjobban, és amíg volt francia csatornánk, mindig néztem rajta riportmagazinokat. A másik nagy kedvencem, Michael Moore dokumentumfilmjei. 
 
- Az új Pimasz úrral megtaláltad önmagad vagy van még más a tarsolyodban? 
 
- Ez tökéletesen lefedi a vágyaimat és érdeklődésemet. A bohóckodás, a játék gyerekkoromtól lételemem, nagyon szívesen kísérletezek ezekkel a szerepjátékokkal. Másrészt viszont a riport műfaját is nagyon szeretem. Szeretem elmesélni és megmutatni azt, ami történt, és jó zenéket választani hozzá. Voltaképp a mostani műsorom tökéletes lehetőség arra, hogy megmutassam önmagamat, úgy, ahogyan én akarom, teljesen szabadkezet kapva. Az a nagy szerencsém, hogy a másik nagy szenvedélyem pont a póker, és a Pimasz úrhoz képest egy nappal korábban, szombat este indul egy nagyszabású tévés póker show, melynek én leszek az egyik házigazdája. Elvileg, ha minden sikerül, akkor ez a két műsor a legjobb, ami most történhetett velem. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 
 
OIL
2009.03.18
|
1 komment|Szólj hozzá!
Ez a béna csávó tényleg ekkora arcnak hiszi magát? Szerencsére 2 hónapon belül megbukik, aztán mehet majd Sváby papához munkát kunyerálni.
mt
|
2009-03-19 11:05:32
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
21:00
A Sunset Limited
amerikai filmdráma, 2011
21:00
A szakasz
amerikai háborús filmdráma, 1986
21:00
Vörös zsaru
amerikai akciófilm, 1988
21:00
Esőember
amerikai filmdráma, 1988 (ism.)
21:00
Zombik városa - Nincs menekvés
amerikai horrorvígjáték, 2007
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.