Az Eels mozis kapcsolata nem meglepő, hiszen a hollywoodi székhelyű együttes a Steven Spielberg nevével fémjelzett DreamWorks filmstúdió kiadójához, a DreamWorks Recordshoz tartozott annak 2004-es megszűnéséig. Az Eels volt például az egyetlen zenekar, mely a Shrek sorozat mindhárom részében szerepelhetett dalaival, de az art-mozi ugyanúgy felfedezte magának: a Lebegés című kis független film zenéjét teljes egészében Everett (művésznevén: E) komponálta, de még Wim Wenders is rendszeresen használt Eels-számokat, sőt cserébe még klipet is rendezett a Souljacker címadó dalához. Az együttes már egy korábbi Jim Carrey-vígjátékhoz, A Grincshez is adott egy exkluzív számot, a mostani eset azonban jóval komolyabb: Az igenember rendezője, Peyton Reed kezdettől fogva E zenéjét képzelte a film története alá, ahogy a Carrey alakította frusztrált, sérült, depressziós főhős eljut odáig, hogy megtalálja helyét és életkedvét ebben a világban. Ez kicsiben párhuzamos azzal az úttal, ahogy E eljutott az 1998-as Eletcro-Shock Blues mélységeiből a 2005-ös Blinking Lights And Other Revelations album felemelő végéig (bár ő nem egy kényszerből vállalt őrült fogadalom, a mindenre igent mondás segítségével jutott el a revelációig). Az utolsó négy Eels-sorlemezről beválogatott nyolc szám a filmbe nagyrészt instrumentális tételként került, de a filmzenelemezen az eredeti verziók képviseltetik magukat (nem igazán slágerek, a Flyswatter az egyetlen amelyik klipdalként ismerős lehet), az igazi csemegét pedig egy remek – külön a filmhez írt – új szerzemény jelenti, melyben hősünk arról énekel, hogy itt az ideje megemberelnie magát (Man Up). 
 
Pontosabban nem is: az igazi csemegét az ennivaló kis női főszereplő, Zooey Deschanel filmbéli együttesének, a Munchausen By Proxynak a dalai jelentik a lemez végén. Igazi zenekara, a She & Him hatvanas éveket idéző ábrándos-folkos popzenéje helyett Zooey most a Von Iva nevű San Francisó-i diszkó-punk csajtrióval közösen elektro-pop dalokat írt és rögzített, ráadásul igen slágereseket, igen vicces férfifenyítő szövegekkel (és az is hatásos, ahogy a kis komika bájos hangját a Von Iva énekesnőjének, Jillian Ivának a karcos altja ellenpontozza). A filmben hallható három Munchausen By Proxy-szám (a koncertjelenetben elhangzó Sweet Ballad című szinti-pop lassú és az Uh-Huh bosszúszomjas beolvasása, illetve a végefőcím alatt futó Yes Man) mellé egy további elektro-diszkó ámokfutás is került: a Keystar című agymenésben hősnőnk az őt megbántó faszit visszarepíti a múltba, hogy ott vadnyugati seriffként nyilvánosan felakaszthassa (a refrénben pedig kinyilvánítja, hogy ő a nyakba akasztható szinti, a keytar sztárja – aztán vadul szólózik is rajta egyet, mint a filmbeli koncerten, ahol az amerikai himnuszt kínozta meg a gagyi kis hangszeren).