A magának a Férfitársaságban, az Egy erkölcstelen mese és a Faragjunk férfit című filmekkel nevet szerzett LaBute az emberi természetrajz kíméletlen, sőt kegyetlen pszichológusa, aki legutóbb a röhejes Rejtélyek szigetével próbálkozott a thriller műfajában. Ezúttal sokkal több sikerrel járt, amikor egy olyan témát választott, mely már-már külön alműfajt alkot a zsáneren belül: a Kínzó közelség az olyan filmekhez (A szomszéd, Nyomás alatt) sorakozik fel, melyekben egy-egy zavarodott lelkületű (kert)városlakó enyhén szólva átlépi a határokat, és zaklatni kezdi gyanútlan szomszédait.
LaBute műve kezdetben okos pszichológiájával kiemelkedik a hasonló darabok közül, hiszen rendkívül finoman, lépcsőfokonként viszi végig, ahogy a frissen beköltözött fiatal vegyes páros (fekete nő-fehér férfi) édes otthona a szomszédban lakó keménykezű rendőr (Jackson) hatására rémes otthonná változik (eleinte az olyan dolgok válnak a pszichológiai hadviselés részévé, mint a kültéri reflektor, s a film csak utolsó negyedére vált át feszült thrillerbe). A durván lezavart végjáték otrombasága azonban sokat ront az összképen, emiatt a Kínzó közelség korrekt, de szabvány bérmunkává süllyed.
Kiadás: Magyar és angol DD 5.1-es hang, magyar és angol felirat. Az eredeti nyelvű extrák közt rendezői-főszereplőnői audiokommentárt (melyben a megszólalók kissé elvesznek a részletekben), kimaradt jeleneteket (választható rendezői kommentárral), három részből álló werkfilmet és DVD-ajánlókat találunk.
Lakeview Terrace, 2008, 106 perc, Fórum Home Entertainment (16)

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek