Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Gilliamet is díjazzák a BAFTÁ-n
|
A legmagasabb presztízzsel járó díjat kapja a BAFTÁ-tól, azaz a Brit Filmakadémiától az ex-Monty Python-tag, Terry Gilliam rendező. A BAFTA Fellowship elnevezésű elismerést a filmművészethez való hozzájárulásáért ítélték oda neki.
A kitüntetés tehát tulajdonképpen egyfajta életműdíjnak feleltethető meg, amit Gilliam is a közelgő BAFTA-díjátadó gálán vehet át február 8-án, vasárnap. 
 
Saját bevallása szerint a rendező, a 12 majom és a Brazil alkotója nagyon meglepődött díjazásán, és a következőket nyilatkozta: „A díjaktól és kitüntetésektől mindig megrettenek kissé, de ennek most nagyon örülök.” 
 
Gilliam ráadásul olyan filmművészek után veheti át a trófeát, mint Charlie Chaplin, Alfred Hitchcock vagy Steven Spielberg, akik korábban mind a BAFTA Fellowship díjazottjai voltak. 
 
„Gilliam egyike a legeredetibb, a legkreatívabb és leginnovatívabb rendezőknek, akik ma a filmiparban tevékenykednek” – nyilatkozta róla a BAFTA egyik tisztségviselője, Finola Dwyer. 
 
Habár Terry Gilliam olyan filmeket rendezett, mint az Időbanditák, a Brazil, a Münchausen báró kalandjai, A Halászkirály legendája, a 12 majom, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Grimm és a Tideland, a legtöbb néző ma is Monty Python-os szerepeiről és a Python-filmekben látható animációs betétekről emlékszik rá. 
 
„Sokkal gyakrabban ismernek fel Python-tagként, mint filmalkotóként. Azt hiszem, ez áll majd a sírfeliratomon is” – viccelődött a rendező, akiről legutóbb akkor adtunk hírt, amikor kiderült: esélyt kapott rá, hogy mégis befejezheti a The Man Who Killed Don Quixote című félbemaradt filmjét. 
 
Gilliam következő bemutatásra kerülő műve a The Imaginarium of Doctor Parnassus lesz. Ahogy arról korábban szintén beszámoltunk, Heath Ledger halála miatt egy darabig ennek a filmnek is félbeszakadt a forgatása. Később az alkotást Colin Farrell, Johnny Depp és Jude Law segítségével sikerült befejezni, akik mindhárman Ledger szerepét játszották. 
bbc.co.uk
2009.02.04
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.