Stephen Daldry filmjét már jócskán megelőzte a híre: A felolvasó hozta meg Kate Winslet számára a várva várt Oscart, a mű alapjául szolgáló regényt pedig hétmillió példányban adták el világszerte.
Így azt is tudni lehet, hogy a film egy újabb mű a holokausztdrámák sorában, ám akinek elege van a műfajból, megnyugodhat, mert A felolvasó nem a szokványosak közül való. Egyetlen perce sem játszódik például a II. világháborúban: az 1995-ben kezdődő cselekmény flash-back szekvenciái is legkorábban 1958-ig vezetnek vissza (hogy később megmutassanak egy-egy esztendőt a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekből is).
A mű egy 15 éves fiú és egy felnőtt nő szerelmi története, melynek során a felek kölcsönösen beavatják egymást, hiszen a testiség mellett fontos szerepet kapnak a könyvek, illetve azok felolvasása is (az iskolás Michael olvassa fel őket szeretőjének, Hannának). A későbbiekben kiderül, hogy Hanna már 36 éves, vagyis épp elég idős ahhoz, hogy múltja: titkai és bűnei legyenek. Mindezekkel pedig Michael már ifjú joghallgatóként, egy per során szembesül.
Daldry korábbi művéhez, Az órákhoz hasonlóan itt is hatalmas fontosságra tesz szert az idő, de A felolvasó más szempontból is nagy utat jár be (nagyon sok benne a kontraszt: a pásztorórákat egy bírósági tárgyalás képei váltják). A filmben erkölcsi kérdések és egyéni érzelmek kerülnek összeütközésbe egymással, és tanúi lehetünk annak, ahogy a generációk bűne és lelkiismeret-furdalása egymásra halmozódik. Más és más okból, de a mű minden egyes perce lebilincselő.

The Reader
amerikai-német filmdráma, 124 perc, 2008
Békediőben játszódó súlyos holokausztdráma Bernhard Schlink sikerkönyve nyomán.
rendező:
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2009. április 23.
Bemutató: 2009. április 23.
1 komment|Szólj hozzá!
A Felolvasó történetvezetése valahogy elég indirekt ahhoz, hogy elkerülje azt, ami sok hasonló a tematikájú film illetve regény sajátja: az egyetemes ítéletet. Itt a nagy történelmi kontextus mellékes, itt minden szűk emberléptékben elegyedik üzeneté. Ezért szeretem.
PettyesPanka
|
2010-01-31 06:36:03
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek